A csütörtöki egyházmegyei közös Veni Sancte előtt ma az alsószentiváni templomban tartottuk meg tanévnyitó szentmisénket Helter István püspöki biztos atya vezetésével, kérve a Szentlélek segítségét a 2023-2024-es tanévre is. István atya hangsúlyozta, hogy a tanulók kötelessége a tanév során a képességeiknek megfelelő szorgalmas tanulás, amiben nevelőik minden eszközzel segítik majd őket. Természetes, hogy a vakáció és a tanév közül minden gyermek az előbbit választaná, de nem szabad megfeledkezni attól, hogy eljövendő felnőtt életükre a gyerekek csak a felelősségteljes tanulás keretében tudnak felkészülni. Az iskolások mellett nagyobb óvodásaink is részt vettek a szentmisén, ahol a gyerekek megismerkedhettek Vargyas Jánosné Angéla hitoktató nénivel is.
További képek a Veni Sancte 2023 galériában!