Ügyeskedj a mesék világához! – talán így lehetne összefoglalni röviden a múlt héten megrendezett kézműves tábort, amit Szloboda Marianna tanárnő irányítása mellett az alsósok számára szerveztünk meg.
Az 5 nap alatt számos programot bonyolítottunk le sikeresen:
1) Első nap kincsesdobozt készíthettek a résztvevők, amelybe az itt készített alkotásaikat gyűjtögethették.
2) Jákob Zoltánné vezetése mellett angol nyelvű munkáltató feladatokkal, Baráthné Barna Krisztina felügyeletével csapatépítő és kooperációs játékokkal ismerkedhettek meg a gyerekek, ezzel is erősítve az összetartozás érzését.
3) Fakanálból mesebábokat is készíthettek diákjaink.
4) Kipróbálhatták a gyerekek az agyagozás művészetét is, egész formás tálkákat és egyéb alkotásokat készítve a nap végére.
5) Saját készítésű szivacsbombákkal a rekkenő hőség átvészelésére vízicsatát vívhattak a résztvevők. Bár több tanár is részt vett az ütközetben, valamilyen rejtélyes okból Boros Tamás tanár úr volt az első számú célpont. 😁
6) Tojástartóból, szívószálból és zacskóból némi festék segítségével mindenki egyedi sárkányfejet is készíthetett magának.
7) Délutánonként egy-egy mesefilmet is megnézhettek a gyerekek a tábori szieszta alatt.
Mindezt én leírtam, Önök elolvasták. A tanulók és a tábor szervezői végigvitték. Köszönet az iskola minden dolgozójának, aki közreműködött a megvalósításban! Köszönjük a szülők segítő támogatását (többek jóvoltából fagyi, jégkrém, gyümölcs, édesség is került a csapatnak) és közösségi szolgálatos munkatársunk, Géczi Fanni szolgálatkészségét is! S hálásan köszönjük az étkeztetés megvalósításában partnerünk, a Family Diner Kft. közreműködését!
További képek a Kézműves tábor galériában!