A mai nap az utazásról, illetve a tábor megnyitásáról szólt. Székesfehérvárig mindenki egyénileg megoldotta az utazást (ezúton is köszönjük a szülők közreműködését és Toldi-Bodai Blankáéknak a csomagok szállítását), majd onnét különvonattal jöttünk tovább Zánkafürdőre számos más táborozó csapattal. A bejelentkezésnél örömmel láttuk (legalábbis e sorok írója biztosan 😁) hogy a világoskékek altáborába kerültünk, így tanulóink ebben a színben kapták meg ajándék sapkáikat, amely a csapathoz való tartozást jelképezte. Finom ebéddel (burgonyapüré fasírtgolyócskákkal, savanyú uborka) fogadtak bennünket a szervezők, uzsonnára pedig mogyorókrémes gofrit és körtét kaptunk. A délután folyamán elfoglaltuk szállásunkat, Bea tanárnénitől pedig megtanulhatta mindenki az ágyneműhúzás fortélyait, gyakorlati bemutatóval egybekötve. Vacsorára hot-dogot és muffint kaptunk, majd hivatalosan is megkezdődött az élménytábor. Az altábornyitó ceremónián megismertük a tábor házirendjének legfontosabb szabályait, felköszöntöttük egy kis énekkel az egyik születésnapos tábortársunkat, megtanultuk a világoskékek indulóját és felvontuk a tábori zászlót.
A tábornyitó ceremónián nemzeti himnuszunk közös eléneklése után a segítő „tesók” vezetésével táborkezdő imát is mondtunk, hálát adva a jó Istennek, hogy itt lehetünk, s megköszönve az előttünk álló programokat. Minden altábor (pirosak, sötétkékek, világoskékek, bordók, vaníliák, sárgák, lilák, sötét- és világoszöldek) elmondta a maga indulóját, majd egy tábornyitó bulival zárult 22.00 órakor a nyitóest.
További képek a Zánkai nyár galériában!