2024. szeptember 10-én délután az elmúlt évekhez hasonlóan a katolikus oktatási és nevelési intézmények számára tartott közös Veni Sancte tanévnyitó szentmisén vettünk részt Székesfehérváron, a Prohászka emléktemplomban.
A közlekedési akadályokra készülve idejekorán elindultunk az ünnepségre, s így jól kiszámított pontossággal megérkezve még parkolóhelyet is simán találtunk iskolánk kisbuszával. A püspöki szentmisére valamennyi egyházmegyés intézményből eljöttek a püspöki iskolabiztosok, pedagógusok, diákok, szép számban megtöltve a Székesfehérvári Egyházmegye legnagyobb templomát.
A gyermekek a szentmise könyörgéseiben a tanárokért, a diákokért (hogy kitartóan végezzék ebben az évben is a tanulmányaikat) és a családtagokért imádkoztak.
A szentmise után Püspök Atyával is volt alkalmunk személyesen találkozni, aki sikeres, eredményes, örömben megélt új tanévet kívánt számunkra. A főpásztor kérte a gyerekektől, hogy legyenek jók, tegyenek jót környezetükben is minél többször, s diákjaink megígérték, hogy a tanulás mellett ezt sem fogják elhanyagolni. Úgy legyen!
További képek a Veni Sancte galériában!