Ezt a szertartást február 3-án, vagy az azt követő vasárnapon végzi az egyház Szent Balázs püspök és vértanú emlékére. A legenda szerint szerette az állatokat, azok barlangja köré csoportosultak és áldását várták, valamint védték, őrizték. Egy asszony malacát elvitte egy farkas, de a szent imádságára vissza is vitte. Az asszony hálából gyertyát és ételt vitt a már börtönben levő püspöknek, aki megígérte, hogy mindenkit megáld, aki hasonlóképpen hozzá folyamodik.
Több gyógyítást vitt véghez. Egyszer 2 égő gyertyát kereszt alakban egy gyerek álla alá tartva mentett meg, aki a torkában akadt halszálka miatt fuldoklott.
Ha valaki torkán szálka akadt meg, már a 6. században ezt kellett mondani: „Balázs vértanú és Krisztus szolgája mondja: Vagy le, vagy föl!”
Nyugaton is elterjedt tisztelete, majd a 13. században általánossá vált. Akár ember, akár állat betegedett meg, gyertyát áldoztak Szent Balázs tiszteletére. Szent Balázs napján vízszentelés is volt, amely vízzel megszentelték a templom elé hajtott állatokat.

Balázs áldáskor a lelkipásztor két kereszt- vagy Y-alakban összeillesztett, esetleg összecsavart gyertyát tart a hívek álla alá, miközben e szavakat mondja:
Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására őrizzen meg téged Isten a torokbajtól és minden más betegségtől. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Intézményünk püspöki biztosa, Helter István atya iskolánkban és óvodánkban egyaránt áldásban részesítette a gyermekeket és felnőtteket, valamint imát mondtunk a betegekért is.

További képek a Balázs-áldás galériában!

A szeretet az olyan, mint a
hó, mely mindent megszépít
amit betakar.

Minden hópihe
takaró akar lenni
nagyot álmodik.

Hó takar mindent,
a világ puha álmot
sző a lelkeknek.

Mennyi szépség van
egy apró hópehelyben -
csillogó csoda.

Északon sok szó
van a hóra. Elcsúszó
magyarnak még több.

Puha kesztyűben
csontujjágak hócsendben
tavaszt álmodnak.

Ezen a napon arra emlékezünk, hogy Szűz Mária, negyven nappal Jézus születése után, bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. A szokásnak megfelelően a szülők, Mária és József áldozatként két gerlicét vagy galambfiókát ajánlottak fel, és az Úrnak szentelték az elsőszülött fiút. Az eseményen jelen volt az idős Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust.  Az agg Simeon nagy örömmel ismerte fel a kisdedben az üdvösség hozóját: karjába vette a gyermeket, és áldotta Istent, hogy megérhette ezt a boldog napot. Simeon hálaéneke:

„Bocsásd el most, Uram, szolgádat, szavaid szerint békességben,

hiszen már meglátták szemeim, akit küldtél, az Üdvözítőt.

Őt adtad számunkra csodájára minden népnek,

hogy fényeskedjék az egész világnak, mint választott néped dicsősége.”

A világ világosságával való találkozás szimbólumaként alakult ki a gyertyaszentelés szokása. A gyertya, mint Jézus Krisztus jelképe egyike a legrégibb szentelményeknek. Már az ókeresztény korban Krisztus jelképévé vált: magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson.

Az Úr Jézus bemutatását Jeruzsálemben már a 4. században megünnepelték, ekkor még február 14-én, mivel karácsonyt január 6-án ülték. Attól kezdve, hogy Jézus születésének ünnepnapja december 25-ére került, Jézus bemutatását február 2-án kezdték ünnepelni. Róma a 7. században fogadta el e liturgikus napot, a Simeon és a kisded Jézus találkozására utaló hypapante (találkozás) néven – ekkor találkozott először Jézus az emberiséggel, az emberekkel, akikért megtestesült. 1960 óta az Úr ünnepeként, Urunk bemutatásaként tartjuk számon.

Mindenható, örök Isten, egyszülött Fiadat ma emberi testünk valóságában mutatták be templomodban. Tisztítsd meg szívünket, hogy méltók legyünk egykor mi is megjelenni előtted. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Szent II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította február 2-át, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét a megszentelt élet világnapjává. Azóta ezen a napon az Egyház azt a mintegy egymillió férfit és nőt is ünnepli, akik a világon megszentelt életet élnek. Az ünnep célja: hálát adni Istennek a megszentelt élet ajándékaiért, előmozdítani a hívek körében ennek az életformának az ismeretét és szeretetét, valamint lehetőséget adni a megszentelt életet élőknek, hogy tudatosuljon bennük életük szépsége és azok a csodák, amelyeket az Úr bennük és általuk művel az Egyház és a világ javára.

Imádkozzunk a szerzetesekért és a megszentelt életet élőkért, valamint a hivatásokért!

Néphagyományok:

A magyar paraszti hagyományban a szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embert: keresztelésig az újszülött mellett világított; amikor a fiatal anya először ment templomba, szintén gyertyát vitt a kezében; gyertyát égettek a súlyos beteg mellett, szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe, hogy az ördög ne tudjon rajta győzedelmeskedni, körül is járták az ágyát, megkerekítették a testét vele, hogy mintegy elzárják a leselkedő gonosz elől. A gyertya fénye mutatja a haldoklónak a mennyei utat, füstje pedig elűzi, távol tartja a lélektől a gonoszt. A szentelt gyertyát a ládafiában tartották, vagy szalaggal átkötve a falra helyezték, és főképpen vihar idején gyújtották meg és imádkoztak mellette.

A szegedi táj népe úgy tartotta, ha szenteléskor nem alszik el a gyertya, akkor jó méztermés lesz. Ez utalás a gyertya viaszára.

Kiszombori asszonyok a szentelésről hazaérve a gyertyából egy csipetnyit a kilincsre tettek, hogy mindig békesség legyen a háznál, és megveregették vele a gyümölcsfákat, hogy szépen teremjenek.

A magyar népi kalendáriumban Gyertyaszentelő Boldogasszony napja idő- és termésjóslásai szerint a hátralévő tél negyvenes rámutatónapja. A naphoz fűződő időjóslás szerint: ha Gyertyaszentelőkor süt a nap, hidegebb lesz, mint előtte volt. Vagyis: ha a medve meglátja árnyékát, visszabújik barlangjába, mert hideg napok jönnek még.

Forrás: Magyar Kurír

Január 12-én Helter István atya, intézményünk püspöki biztosa látogatott el hozzánk. István atya azért érkezett, hogy áldásban részesítse óvodánkat és a benne lévőket. A házszentelés (vagy házáldás) a keresztény hagyományban, leggyakrabban vízkereszt (január 6.) táján végzett szertartás, melynek során a pap szenteltvízzel meghinti a lakást, és felírja az évszámot és a „C+M+B” betűket (Christus Mansionem Benedicat - Krisztus áldja meg e hajlékot) az ajtóra, áldást és védelmet kérve a benne lakókra. Köszönjük István atyának a közös imádság és beszélgetés élményét.

Ahogy a Jóisten gondoskodik rólunk , mi úgy gondoskodunk a körülöttünk élő madarakról. Rendszeresen etetjük őket a napraforgóval és madáreleséggel. A legnagyobb hidegben még egy fakopács is meglátogatta a madáretetőink egyikét. Közönjük a behozott madáreleségeket!

Január 27-én, kedden egy kicsit megmutatta kegyes arcát az időjárás. A napocska előcsalogatta a katicabogarakat és a téltemető virágokat is. Ezen felbuzdulva az ovisokkal megindultunk az év első sétájára. A kellemes időjárást, a Kastélyparkban élvezhettük.  A gyerkőcök feladata pedig az volt, hogy a természetben fellelhető kincseket felkutassák és bemutassák nekünk. Sok-sok szép dolgot találtak pl.: kavicsokat, jégkristályokat, leveleket, katicabogarakat, botokat, mohákat hoztak a kincskeresés okán. Hálásak vagyunk a Jóistennek, hogy megmutatta, hogy milyen is lehet a tavasz. Érdemes várni rá, jövő héten pedig a farsangi mulatságunkkal igyekszünk elűzni a telet.

Turzainé Gazsó Kata

További képek a Január az óvodában galériában!

Hagyományainknak megfelelően püspöki biztosunk, Helter István atya iskolánk és óvodánk épületét is áldásban részesítette.

Január 6. a keresztény világ egyik legfontosabb ünnepe, amely vízkereszt, más néven epifánia vagy háromkirályok napja néven ismert. Ez a nap egyszerre jelképezi a karácsonyi időszak lezárását és a farsang kezdetét, miközben számos egyházi és népi hagyomány kötődik hozzá. Az ünnep jelentősége több mint 1700 éves múltra tekint vissza, és három fontos eseményt idéz fel Jézus Krisztus életéből: a napkeleti bölcsek látogatását, Jézus megkeresztelkedését és első csodáját.

A napkeleti bölcsek látogatása, akiket a hagyomány Gáspárként, Menyhértként és Boldizsárként említ, különleges szimbolikát hordoz. A betlehemi csillagot követve érkeztek Jézushoz, hogy aranyat, tömjént és mirhát ajándékozzanak, elismerve őt királynak, istennek és embernek. Ezt követi Jézus megkeresztelkedésének emlékezete, amely során a Jordán folyóban megjelent a Szentlélek, és az égi hang kijelentette: „Ez az én szeretett Fiam.” Az ünnep harmadik pillére Jézus első csodája, amikor a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta, megmutatva isteni hatalmát.

A IV. századtól január 6. liturgikus ünneppé vált, és gyorsan elterjedt először keleten, majd nyugaton. A nyugati kereszténységben a vízkereszt Krisztus keresztségének emlékét is őrzi, ezért ezen a napon szokás volt ünnepi kereszteléseket tartani. A katolikus egyház víz- és tömjénszenteléssel teszi emlékezetessé a napot, a megszentelt víznek gyógyító erőt tulajdonítanak, és számos hagyomány kötődik hozzá, például a házszentelés.

A házszentelés szokása különösen a XV. századtól vált elterjedtté, amikor a papok a családok otthonába vitték a megszentelt vizet. A mai napig számos helyen él a hagyomány, amely során a pap vagy a családfő a ház minden helyiségét megszenteli, és a bejárati ajtóra felírják az évszámot és a C + M + B betűket. Ezek a betűk a latin „Christus Mansionem Benedicat” mondatot rövidítik, amely azt jelenti: „Krisztus áldja meg e hajlékot!”

A vízkereszt azonban nem csupán vallási ünnep, hanem népi szokásokhoz is kötődik. Sok helyen ezen a napon szedik le a karácsonyfát, lezárva a meghitt ünnepi időszakot, és megkezdik a farsangi mulatságokat. A farsang a télűzés, az öröm és a mulatság időszaka, tele jelmezes felvonulásokkal és zenés-táncos mulatságokkal. A farsangi szezon a középkor óta tartó hagyományokkal teli időszak, amely különösen gazdag Magyarországon, például a mohácsi busójárás formájában, amely az UNESCO szellemi kulturális örökség része.

A vízkereszt tehát több mint egy egyszerű ünnep: az isteni megnyilvánulás, a közösségi összetartozás és az emberi kreativitás szimbóluma, amely generációk óta formálja az évszázadokat.