A Fatimai Szűzanya első magyarországi búcsújáró helyén, Alsószentivánon májustól októberig, minden hónap 13-án, a fatimai jelenések napjain tartanak zarándoknapot. Hagyomány szerint a szeptemberi búcsúnapon Kispál György csepeli plébános, címzetes esperes tartotta az ünnepi szentmisét, aki nem számít ismeretlennek környékünkön, hiszen 1986-1992 között Alap, 1992-2000 között pedig Sárbogárd plébánosa is volt.
Prédikációjában a sokak által csak Gyuri atyának nevezett lelkész annyit kért az összegyűltektől, hogy ma egy mondatot vigyünk haza: Nem adom fel!
Fatimai üzenetként érkezett a Szűzanyától 1917-ben: imádkozzátok a rózsafüzért, hogy véget érjen a háború!
Ma ismét háborúk dúlnak, az elveszett életekért és az elszenvedett gazdasági károkért egyaránt fontos kérnünk a jó Isten segítségét, a Szűzanya közbenjárását.
Feltehetnénk a kérdést: Hiába imádkozunk? A háború 5 éve tart, Beregszászon már 43 temetést tartottak azóta, aki zömében magyarok voltak, s a fronton estek el.
Fordítsuk meg a kérdést: mi lett volna, ha nem imádkozunk?
Hunyadi kardmarkolatán rózsafüzérrel kérte a Szűzanya segítségét a nándorfehérvári diadal előtt. V. Pál pápa a rózsafüzér imádkozására szólítja fel Európát a törökök túlerejével szemben, és a lepantói csatában váratlanul megsemmisítő vereséget szenvedett a török flotta.
Ausztria népe 10 éven keresztül imádkozta a rózsafüzért a II. világháború után, s a megszálló szovjet csapatok kivonultak az országból.
Szent Mónika 17 éven keresztül imádkozott léha életet élő, csellengő fiáért, akiből a későbbi szent Ágoston lett.
Szent Margit imája és áldozata polgárháborút akadályozott meg édesapja és testvére között.
Casciai Szent Rita sem véletlenül lett a reménytelen ügyek védőszentje, férjéért, gyermekeiért ő sem adta fel soha az imát.
Ezek a példák számunkra is erőt adnak: soha ne mondjuk azt, hogy hiába, helyette azt valljuk: nem adom fel. Akkor sem, ha nem látjuk, hogy változna a világ körülöttünk, nem látjuk azonnal, hogy jó irányba változnának családtagjaink, ismerőseink. Aki nem adja fel, értékteremtővé tud válni, legyen idős vagy fiatal, egészséges vagy beteg. Ahogy a mai evangéliumban hallottuk: Istennél semmi sem lehetetlen.
Nem szabad feladni, úgy kell kitartani, ahogy a következő történet példázza:
Egy fiút súlyos bűnéért, gyilkosságért halálra ítélnek, és a végrehajtás idejét a déli harangszóhoz kötik: amikor a királynak, a döntés megmásíthatatlan. Amikor elérkezik a kivégzés napja, a kétségbeesett anya felrohan a templomtoronyba. Amikor a harangozó meghúzza a kötelet, a harang megmozdul, de a várt kongás nem hangzik fel, így a kivégzést nem tudják megkezdeni. Amikor felmennek ellenőrizni a tornyot, meglátják a csodát és a tragédiát: az anya felmászott a magasba, és a testével, a kezével a harangnyelvbe kapaszkodva tompította el az ütéseket, hogy megmentse a fia életét. A kezei és a teste a felismerhetetlenségig összeroncsolódtak a nehéz bronzharang falához verődve, de nem engedte el a nyelvet. A történet végén a bírót annyira megérinti az anyai önfeláldozásnak ez a megrendítő bizonyítéka, hogy kegyelmet ad a bűnös fiúnak, akinek a hátralévő életét megváltoztatja anyja tette.
Ezért kérem: szorítsuk kezünkbe a rózsafüzért, olyan erősen, hogy akár vérünk is kiserkenjen, imádkozzunk és mondjuk: nem adom fel! – zárta homíliáját Kispál György atya.
Az ünnepi szentmise végén Helter István plébános megköszönte Kispál György atyának a lélekerősítő gondolatokat, majd a kegytárgyak megáldását követően került sor a megszokott körmenetre, s a búcsú végül szentségimádással zárult.
A szentmisén és a szentségimádáson a zenei szolgálatot az Isten gyermekei családi együttes látta el lelkes és hangulatos aláfestéssel, így a jelenlévők minden bizonnyal ezen a szép kora őszi szeptemberi délelőttön is lelkiekben megerősödve tértek haza.
További képek a Szeptemberi búcsúnap galériában!
„Sok jó ember összefogott hát: püspök úr, szüleink, tanárok, 
