Föld napi készülődés és tavaszi zsongás az oviban

Április 22-e a Föld napja. A teremtett világ védelme a Katolikus Egyház tanításának az egyik legfontosabb gondolata. Magyarországon, sőt Alsószentivánon közvetlen környezetünkben is láthatjuk a Teremtés csodáját.  Fontos, hogy ezt már egészen kicsi korban megtanítsuk gyermekeinknek. Az óvodánkat körülvevő természet igazán csodálatos élményt nyújt ovisainknak. A mai nap igazán alkalmas volt arra, hogy újra „észre vegyük” a növény- és állatvilágot, ami nap, mint nap körülvesz bennünket. Kicsit talán meg is tudtuk hálálni a Földnek, hogy ilyen impozáns környezetben élhetünk. Ma védőfelszerelésben útnak indultunk, hogy az elhagyott szemeteket felszedegessük, bezsákoljuk és méltó helyére juttassuk. A falu parkjába vezetett első utunk, utána pedig templomunk, a régi Szluha kastély parkjában gyűjtöttük a rég elszórt hulladékot. Az óvodások igen aktívak voltak, jónéhány kukászsákot meg tudtunk tölteni a szemfüle gyerekeknek hála. A sok munka mellett volt időnk felfedezni a természet adottságait is. Találkoztunk pár bogárral, madárral, felfedezhettünk gombákat, virágokat, holtfákat, az ügyesebbek pedig énekesmadár tojáshéjakat is találtak. A „kincskeresés” igen jó hangulatban telt.

Az óvodába visszaérve pedig már vártak ránk az ültetésre váró növényeink, virágaink. A segítő kezeknek hála rövid idő alatt sikerült elültetnünk a szülők által felajánlott növényeket. Köszönjük, hogy a beküldött virágokkal még szebbé varázsolhattuk óvodánkat! Hálásak vagyunk érte!

A tavasz első napjaiban is sokat dolgoztunk óvodánk szépítésén. A Mesés kiskertünket a gyermekekkel közösen alakítottuk ki és tisztítottuk meg. Számtalan felajánlott dísz, madáretető, figura érkezett a családok jóvoltából. A Tündérkert elnevezésű versenyt pénteken fogjuk értékelni és jutalmazni. Még egyszer köszönjük az általatok barkácsolt „csodákat”!

 

Turzainé Gazsó Kata

 

További képek a Föld napja és tavasz galériában!

Csengetési rend

1. óra:           8 – 8.45

2. óra:           9 – 9.45

3. óra:         10 – 10.45

4. óra:         11 – 11.45

5. óra:         12 – 12.45

6. óra:         13 – 13.45

7. óra:         14 – 14.45

Kapcsolat

 7012 Alsószentiván, Béke u. 112.

 info@fatimai.hu

  +36-25/504-710

  www.fatimai.hu

©2021 Fatimai Boldogasszony Általános Iskola

Az oldal sütiket használ a tökéletesebb felhasználói élmények érdekében. Részletekért nézze meg az adatvédelmi nyilatkozatunkat. További részletek.