Szent Miklós ünnepét természetesen egyházmegyénk róla elnevezett intézménye, a nagykarácsonyi Szent Miklós Általános Iskola is megtartotta, mégpedig egy komplex műveltségi és sportvetélkedő keretében. A versenyre 3. és 4. osztályos tanulók jelentkezését várták, 5 fős csapatokkal. Mivel hozzánk ők a legközelebbi egyházmegyei iskola, nem is volt kérdés, hogy ott a helyünk, ahogy ők is mindig meglátogattak bennünket a népmese napján.
A szervezők előzetesen egy újrafelhasznált anyagokból készített alkotást kértek az akadályverseny formájában lebonyolított vetélkedőre. Elméleti segédanyagot is kaptunk, amelynek két fő témaköre a Mikulás-hagyományok, valamint a tudatos környezetvédelem volt.
Iskolánkat a 3. évfolyamból Molnár Liza és Paizs Letisa Mendi, a 4. osztályból Fekete Emma, Lakatos Zselyke Lili és Turzai Zétény István,. Tanulóink Bodokiné Szakács Beáta és Kocsisné Madarasi Mónika tanítónénik felkészítése mellett szorgalmasan készültek.
Rajtunk kívül még Ráckevéről, Pázmándról, Lajoskomáromból, Sárszentágotáról, Mórról neveztek csapatok a házigazdák mellett, végül 8 csapat töltötte együtt a mai délutánt.
Megérkezésünket követően két barátságos manó, Jázmin és Máté fogadott bennünket (hasonlóan a Népmese Napjához, itt is segítettek be diákok a tanáraiknak a lebonyolításban), akik a verseny során kalauzolták a csapatot, majd utána is mellettük maradtak. Az elméleti és ügyességi feladatok mellett sorversenyeken is összemérhették tudásukat a gyerekek.
Éhes sem maradt senki, szendvics, sütemény, gyümölcslé és tea is bőségesen jutott a gyerekeknek és kísérőiknek egyaránt.
Az eredményhirdetésnél idén nem kerültek versenyzőink dobogóra, de igazi csapatként dolgoztak, igyekeztek egymást mindig segíteni. Az elméleti feladatokat hibátlanul megoldották, s a sorversenyek közül is sikerült kettőt megnyerni. S amikor kellett, még dalra is fakadtak:
Teljesítményükre büszkék vagyunk, megérdemlik az elismerést!
Köszönjük a szíves fogadtatást a nagykarácsonyi iskolának, valamint manóink kedvességét. Jövőre ismét eljövünk!
További képek a Mikulás próba galériában!

