Anyák napi beszámoló - óvoda

Május 6-án, kedden Anyák napi ünnepséget tartott a Mókus csoport.
Hála Istennek minden gyermekünk jelen tudott lenni az alkalmon, így mindenkihez tudott jönni Édesanya, Nagymama vagy akár Keresztanya is. Megtöltöttük óvodánk tornaszobáját szeretettel, örömmel és büszkeséggel, hiszen igazán jó hangulatban telt a délután. Elsőként a mini- és kiscsoportos, valamint néhány báránylelkű gyermek műsorát nézhette meg a vendégsereg. Az óvodások a tavasz jegyében énekeltek, mondókáztak, körjátékoztak az óvó nénijeik segítségével. Utánuk következtek az idősebb Mókus csoportosok, akik már önállóan énekeltek, verseltek a szeretteiknek. Igen ügyesen adták elő a tanultakat. Minden Édesanyát csengő énekszóval köszöntöttek. Az anyák napi műsort a néptáncos gyermekek előadása követte. Az oktatójuk Kiss Ágnes, a Tehetség Művészeti Iskola pedagógusa elmondta, hogy a gyermekek Mezőföldi táncokat adtak elő. Szorgalmasan gyakoroltak minden néptánc foglalkozáson és bizony a sok gyakorlásnak meglett az eredménye, ők is minőségi műsort adta elő az anyukáknak. Kézműves tevékenységekkel, kötetlen beszélgetésekkel, eszem-iszommal és persze zsákbamacskázással zárult az esemény. Köszönjük a részvételt minden Édesanyának!
 
Turzainé Gazsó Kata
 
 
További képek az Anyák napja óvodai galériában!



Csengetési rend

1. óra:           8 – 8.45

2. óra:           9 – 9.45

3. óra:         10 – 10.45

4. óra:         11 – 11.45

5. óra:         12 – 12.45

6. óra:         13 – 13.45

7. óra:         14 – 14.45

Kapcsolat

 7012 Alsószentiván, Béke u. 112.

 info@fatimai.hu

  +36-25/504-710

  www.fatimai.hu

©2021 Fatimai Boldogasszony Általános Iskola

Az oldal sütiket használ a tökéletesebb felhasználói élmények érdekében. Részletekért nézze meg az adatvédelmi nyilatkozatunkat. További részletek.