Március 25-én a Léghajó Meseszínház látogatott óvodánkba. Száraz-Nagy Tamás, a színház alapító tagja már visszajáró vendége óvodánknak.
A virágzó ház című méhecskékről és a természetről szóló rímes, zenés, jelmezes öko - zöld mesét tekinthették meg az óvodások és az iskola alsó tagozatos diákjai. A mese a gyerekek környezettudatos szemléletét is fejlesztette, valamint teremtésvédelmi nevelési elveinknek is tökéletesen megfelelt.🐝🐝
A mese története:
"Volt tán, vagy nem volt egy tágas mező, az egyik sarkában két kicsi méh. A két kicsi méhecske útnak eredt, mert hallottak egyszer egy régi mesét. Úgy szólt a mese: egy óriás virág, mely örökké édes nektárt terem, várja a bátor vándorokat, ahol egybeforr a mező s a végtelen. Röpült a két méh, a messze mezőn volt egér, béka, szentjánosbogár, de egyik sem tudta, merre a csoda, hát szállt a két méh, és elszállt a nyár. De nem búsultak, rájöttek végül, hogy egyetlen óriás virág helyett jobb, ha az egész mező virágzik, hol egér, béka, szentjánosbogár mostantól lakni és élni szeret."
Felhívták a gyermekek figyelmét arra, hogy mi is tehetünk a szebb, rendezettebb környezetért és azért, hogy az élővilág is egészségesen és békében élhessen. 🐭🐝🌸🌼🐸

További képek A virágzó ház galériában!
Turzainé Gazsó Kata

