Május 20-án a Katolikus Pedagógiai Intézetben átvehettem a Teremtésvédő iskola címet, amelyet 3 évig használhat iskolánk. A fatáblán a bárka szimbólum szerepel, mely Noé bárkájára utal, a hét ablak pedig Ferenc pápa Laudato si’ enciklikájában megfogalmazott hét ajánlásnak felel meg:
1) válasz a Föld kiáltására,
2) válasz a szegények kiáltására,
3) ökológiai gazdaság megteremtése,
4) az egyszerű életmód elsajátítása,
5) ökológiai nevelés,
6) ökológiai lelkiség,
7) közösségi elköteleződés és részvételi cselekvés.
A fenti szemlélet óvodánk és iskolánk működését évek óta jellemzi, óvodakertet és iskolakertet alakítottunk ki, állatbarát és madárbarát intézmény vagyunk, óvodásaink és iskoláink a Filip Méhészet tiszteletbeli méhészei egy-egy méhcsalád virtuális örökbefogadóiként, mint ahogy az Előszállás Zoo és a Pécsi Zoo állatait is fogadtuk már örökbe. Rendszeresen szervezünk témanapokat a teremtett világ védelme, a fenntarthatóság és az állatvédelem köré, rajzpályázatokon indultunk, adományokat gyűjtöttünk. S ha ezt tovább tudjuk vinni a fenti ajánlások alapján, 3 év múlva lesz lehetőségünk ismételten elnyerni a címet.
Magáról a díjkiosztóról nem írnék részletesebben, mivel az a Magyar Kurír katolikus hírportálon mindenre kiterjedően olvasható ide kattintva. Két dolgot azonban szeretnék megosztani:
Az első a tüzet oltó madár története, egy klasszikus kecsua (dél-amerikai) indián tanmese a kitartásról és a felelősségvállalásról. A legismertebb változat szerint egy hatalmas erdőtűz során az állatok tehetetlenül és rémülten menekültek, egy kolibri azonban a lángok fölé repült, és apró csőrében egyetlen csepp vizet hordva próbálta eloltani a tüzet.
A többi állat kinevette: „Ugyan mit érsz el egyetlen csepp vízzel? Túl kicsi vagy ehhez a hatalmas tűzhöz!”
A kolibri bátran így felelt: „Én csak megteszem azt, ami tőlem telik.”
A történet arra tanít, hogy sosem a tettünk nagysága számít, hanem az elszántságunk, amellyel a problémákhoz állunk. A cselekedetünkkel mutatunk példát másoknak is.
Az indián nagymamák időnként elmesélték ezt a történetet unokáiknak, majd így fejezték be:
„Szeretnél csodákat vonzani az életedbe? Tedd meg a te saját dolgod. Nem az a te felelősséged, hogy megmentsd a világot, vagy minden problémára megoldást találj – hanem az, hogy az univerzum egyéni személyes szegletével foglalkozz. Ha mindenki ezt teszi, a világ megmenti önmagát."
Ahogyan mi is valljuk pedagógiai programunk elején Calcuttai Szent Teréz anya szavait idézve: „Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger."
A második pedig a köszönetnyilvánítás. Ez a cím ugyanis közös eredményünk: része minden gyermek, aki lelkesen dolgozott az óvoda- vagy iskolakertben, odafigyelt a témanapokon, odafigyelt arra, hogy lekapcsolja maga után a villanyt, jól elzárja a mosdóban a csapot, vigyázzon mindarra, ami körülveszi, és megbecsüli mindazt, amit közösen létrehoztunk illetve őrizünk és művelünk. Részese minden pedagógus és dolgozó, aki munkájával hozzájárult ahhoz, hogy a fentebb felsorolt rendezvények, programok évről-évre megvalósulhassanak. Részese minden szülő, hozzátartozó, aki bármilyen formában segítette munkánkat, legyen az akár virágpalánták, kerti magok beküldése, akár adományfelajánlás, akár programszervezésben való közreműködés. Intézményünk vezetőjeként nagyon szerettem volna évekkel korábban, hogy mindezek megvalósuljanak, de csakis együtt, közösen, diákok, tanárok és szülők összefogásával, támogatásával érhettük el ezt az eredményt. Köszönöm szépen mindenkinek!
Kiss Attila főigazgató
