Európai Uniós előadás az iskolánkban

A mai napon az iskolánkban járt Szili Valéria, aki a Fejér Megyei Europe Direct Tájékoztató Központ irodavezetője. Látogatásának célja, hogy tanulóink minél jobban megismerhessék az Európai Uniót. A második órában az alsósoknak tartott érdekes előadást, melynek keretében a gyerekek vaktérkép színezésével ismerhették meg a különböző országokat.

 

 

A felsősökkel a harmadik órában találkozott. Nekik az unió történetéről mesélt, miközben a tanulók EU-totót töltöttek ki. Diákjaink ügyesen felelgettek az előadó által feltett kérdésekre, s jutalmul eurós csokit kaptak. A prezentáció egy részébe a gyerekek is be lettek vonva egy szituációs játékkal. Diákjaink hirtelenjében megalakították az „Európai Tanácsot”, amely egy érdekes témát tárt az „Európai Bizottság” elé, akik pedig az „Európai Parlament előtt” terjesztették elő az ügyet, majd ezt a szavazás után visszafelé is eljátszották. Ezzel a gyerekek jobban megismerhették és beleláthattak az Európai Unióban folyó munkákba az életkoruknak megfelelő módon. Üres kézzel senki nem távozott! Magyar és angol nyelvű színes kiadványokat kapott mindenki, emellett csokit és tollat vihettek haza tanulóink. Az előadónk jóvoltából virágmagokkal is gazdagodott az iskolánk,  melyek majd színesítik az intézményünk kertjét.

 

Jákob Zoltánné

 

 

További képek az Európai Uniós előadás galériában!

Csengetési rend

1. óra:           8 – 8.45

2. óra:           9 – 9.45

3. óra:         10 – 10.45

4. óra:         11 – 11.45

5. óra:         12 – 12.45

6. óra:         13 – 13.45

7. óra:         14 – 14.45

Kapcsolat

 7012 Alsószentiván, Béke u. 112.

 info@fatimai.hu

  +36-25/504-710

  www.fatimai.hu

©2021 Fatimai Boldogasszony Általános Iskola

Az oldal sütiket használ a tökéletesebb felhasználói élmények érdekében. Részletekért nézze meg az adatvédelmi nyilatkozatunkat. További részletek.