Állatvédelmi témahét: bemutató előadások

Ahogy az megszokott, nagy hangsúlyt fektetünk a témahéten az állatvédelemre és arra, hogy minél több, a gyermekek lakóhelyéhez közel élő állattal ismerkedjenek meg, legyen szó házi kedvencekről,  vagy a közeli településen lévő állatparkról.
A felkészült előadók különféle hüllőkkel, madarakkal, emlősállatokkal és rovarokkal ismertették meg a figyelmes közönséget.
Kocsis Kata és Boros Tamás pedagógusok mellett szeretném még volt diákunk, Hornyák Tamás közreműködését is megköszönni, több állatot is elhozott ő is a bemutatóra, s a kollégák mellett kitartóan válaszolt is a hozzá intézett kérdésekre.
 
 
Ugyancsak dicséretet érdemel Hanák Milán, jelenlegi 6. osztályos tanulónk is, a ki a hangyák világát mutatta be a kicsiknek és nagyoknak egyaránt 1-1 előadás erejéig. Diákjaink így idén is sok újdonságot megtudhattak az állatvilág titkaiból, köszönjük az előadók munkáját!
 

Csengetési rend

1. óra:           8 – 8.45

2. óra:           9 – 9.45

3. óra:         10 – 10.45

4. óra:         11 – 11.45

5. óra:         12 – 12.45

6. óra:         13 – 13.45

7. óra:         14 – 14.45

Kapcsolat

 7012 Alsószentiván, Béke u. 112.

 info@fatimai.hu

  +36-25/504-710

  www.fatimai.hu

©2021 Fatimai Boldogasszony Általános Iskola

Az oldal sütiket használ a tökéletesebb felhasználói élmények érdekében. Részletekért nézze meg az adatvédelmi nyilatkozatunkat. További részletek.