„Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.” (Kalkuttai Szent Teréz anya)
Iskolaválasztáskor felelősségteljes döntést kell meghozni a szülőknek, hiszen gyermekük jövőjét évekre meghatározhatják. Minden iskola más, mindegyik oktatási intézménynek megvannak a maga erősségei, amelyre igyekszik építeni. Az érdeklődőknek szeretném bemutatni röviden iskolánk értékeit, amit a szülőknek, illetve gyermekeiknek kínálunk. Működésünk a következő 4 pillérre épül:
1. Középpontban a SZERETET:
- értékközpontúság: kiemelt feladatunknak tekintjük az alapvető keresztény értékek közvetítését: őszinteség, becsület, türelem, kitartás, tisztelet, fegyelem, törődés;
- szeretetteljes, családias légkör;
- játékosságra épülő tanórák és hitoktatás (szerepjáték, szabadulószoba, activity…);
- biztonságérzet: lopás, erőszak, bántalmazás nálunk ismeretlen fogalom, nincs szükség iskolaőrökre, a nagyobb diákok szeretettel támogatják, segítik a kisebbeket.
2. MEGSEGÍTÉS a diákoknak:
- kis létszámú osztályokban egy-egy tanulóra nagyobb odafigyelés;
- szükség esetén egyéni fejlesztések szakképzett pedagógusokkal;
- versenyekre való felkészítés;
- emelt óraszámú magyar és matematika oktatás az eredményes középiskolai felvételi érdekében, külön felvételi előkészítő tanórákkal, „továbbtanulós” füzettel, tételekkel;
- sikerélmény biztosítása házi versenyeinken minden tanulónak, egyedi, személyes oklevéllel;
- Természetesen minden szolgáltatásunkat ingyenesen biztosítjuk diákjaink számára.
3. A TANULÁS TÁMOGATÁSA:
- informatika beépítése az oktatás folyamatába, fejlesztő programok használata, minden tanteremben elérhető internet szolgáltatás;
- választható játékos angol nyelvoktatás az első osztálytól;
- alsó tagozaton az összevont osztályok előnyeinek kihasználása: toleranciára, empátiára nevelés, egymás segítése, önállóbbak a tanulási folyamatban. Amikor együtt tanulnak a gyerekek, hallják a magasabb évfolyam tananyagát is: a kisebbek tudnak előre fejlődni, a harmadikosok-negyedikesek pedig folyamatosan ismételnek.
- ökoiskolai arculat: élősarkok kialakítása, projektnapok az élővilág és a környezet védelméről;
- széles program- és rendezvénykínálat (sportnap, advent, karácsony, farsang, Ki mit tud? stb.);
- választható foglalkozások, szakkörök a szülői igények felmérésével;
- megújult infrastruktúra, eszközpark, bútorzat, korszerű játszótér (csúszdák, hinták, trambulin...)
4. NÁLUNK A SZÜLŐ IS SZÁMÍT:
- szülői terhek csökkentése: számos dolgot nem kérünk be, hanem alapból megkapnak a gyerekek (pl. WC papír, szalvéta, papír zsebkendő);
- az önkormányzat jóvoltából az első osztályosok ingyenes évkezdő tanszercsomagot kapnak;
- az iskolabuszon csak magunk között utazva pedagóguskíséret biztosítása;
- igény esetén egyéni fogadóóra, konzultáció, életvezetési-nevelési tanácsadás, segítségnyújtás;
- közös programok a szülőkkel, nagyszülőkkel (adventi készülődés, Ki mit tud? és egyéb műsorok, gyermeknap, süti sütő verseny stb.).
További érdeklődésre ajánljuk régebbi honlapunkat (asztivaniskola.lapunk.hu), ahol bőséges képanyag szemlélteti a leírtakat (amíg az újat fel nem töltjük ) . Személyes találkozóra, iskolabejárásra előzetes egyeztetést követően van lehetőség, amit az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen vagy a (25)/504-710 telefonszámon tehetnek meg. Lehetőséget adunk a tanítóval való ismerkedéshez (a 2021. szeptemberében induló 1. osztály tanítója Kocsisné Madarasi Mónika lesz), illetve nem elsős érdeklődők esetében a szaktanárokat is megkereshetik, valamint feltehetik kérdéseiket az iskola igazgatójának is.
Tisztelettel: Kiss Attila intézményvezető