Mint közismert, a Székesfehérvári Egyházmegye iskoláinak mindegyike szervez valamilyen hagyományos versenyt, ahol lehetőség van összejönni egy jó hangulatú rendezvényen. A pázmándi Szent Gellért Általános Iskola az alsósok számára hirdette hagyományos matematika vetélkedőjét, ahol számos összetett feladaton keresztül tesztelhették tudásukat a diákok. Iskolánkat Ignácz Adrián, Hanák Milán, Szeip Angelina Amira és Kiss Balázs képviselték.
Bár az eredményeket majd a tavaszi szünet után, a versenyfeladatok kijavítását követően tudjuk meg, azt biztosan elmondhatjuk, hogy értékes tapasztalatokkal gazdagodtak. Tanulóink jól érezték magukat, s gyarapíthatták matektudásukat a fejtörők megoldása során. Köszönjük a versenyt és a vendéglátást a pázmándi iskolának!
Idén újabb bábelőadással lepett meg bennünket Nagyné Sándor Boglárka, Supliczné Toldi Kitti, Zugor-Vincze Nikolett és Nagy Richárd. A tavaly bemutatott darab folytatását játszották el óvodásainknak és az általános iskola alsó tagozatos diákjainak, melynek címe: A szeretetre vágyó süni és a váratlan vendég.
"Megszületett Sün Bogi, a kis váratlan vendég figurája, aki az erdőbe érkezik, és semmire sem vágyik jobban, mint hogy Sün Benő befogadja, szeresse, barátkozzon vele és szeretetet adjon neki. Amellett, hogy viszontláthatjuk az első rész kedvenc szereplőit, eddig soha nem látott új, lélegzetelállító kalandokba keveredik a szeretetre vágyó Sün Benő és új barátja, a kis Sün Bogi! A legjobb persze az, hogy a bájos és szeretni való Sün Benő – a gyerekekkel együtt – megtanul egy újabb leckét az életről: a befogadás és feltétlen elfogadás mennyire fontos, ha igazán szeretni akarunk!"
Hálásak vagy az újabb előadásért, ismét nagyon tanulságos volt a történet.
Az eseményt Bogi néni és Ricsi bácsi rövidke gitáros koncertje zárta.
Jó volt együtt énekelni iskolásokkal, óvodásokkal, jó volt együtt hangolódni Húsvét ünnepére.
Március 25-én első alkalommal vettünk részt a Szent Ágota Általános Iskola versmondó versenyén, ahol 1-6. évfolyamos tanulókat vártak egy kötelező és egy szabadon választható verssel. Iskolánkat Takács István, Molnár Liza, Fekete Emma, Baranyi Ábel Attila, Punk Alexandra és Magyar Amanda képviselték, felkészítő pedagógusaik Bodokiné Szakács Beáta és Kocsisné Madarasi Mónika voltak.
A verseny napján az Európai Bizottság kezdeményezésére második alkalommal rendezték meg az európai szerzők napját. Az esemény célja az európai irodalom ünneplése, valamint az olvasás népszerűsítése. E cél elérését támogatandó, a versenyzők magukkal hozhatták a kedvenc magyar könyvüket az európai szerzők napjának alkalmából, és készítettünk egy közös képet a könyv magasba emelésével a verseny megnyitójaként.
Csépné Póray Kinga igazgató köszöntője után a gyerekek elvonultak a számukra kijelölt termekbe felmondani a zsürinek az otthon tanult verseket, a kísérőknek pedig Mészáros János esperes atya (aki egyben az iskola püspöki biztosa is) bemutatta a sárszentágotai templomot.
A verseny után finom szendvicsekkel és süteményekkel láttak vendégül mindenkit a szervezők, majd következett az eredményhirdetés. Bár helyezést nem értünk el, jár tanulóinknak az elismerés, hiszen a megtanult versekkel már gazdagabbak lettek, s szerezhettek egy kis tapasztalatot is, hogy jövő tanévben immár rutinosabban térhessenek vissza a következő versmondó versenyre.
Köszönjük a versenyszervezők munkáját, a festői környezetben fekvő templom bemutatását és a vendéglátást!
Az óvodában egész héten vízzel kapcsolatos tevékenységeket végeztünk, a Víz világnapja 💦🌞🌧 alkalmából, melyet március 22-én ünnepelünk. Beszélgettünk a vízben élő állatokról, növényekről, a víz felhasználási lehetőségeiről és fontosságáról, vizes kísérletekkel is foglalkoztunk.
A program zárásaként pedig egy hosszú kora tavaszi, erdei sétára indultunk, hogy felfedezzük a minket körülvevő természet csodáit. Alsószentiván megannyi természeti kinccsel rendelkezik. A gyermekekkel felfedeztük az óvoda mögött található erdőt. Megfigyelhettük az ébredő természetet. A tavaszi virágokkal övezett fás területen átvágva egy szépen zöldülő rétre érkeztünk , innen pedig karnyújtásnyira volt tőlünk, a híres-neves Buk-folyó, melyet csodálatosan sárgálló kúszó boglárka mező vett körül. Megfigyelhettük a kis patak csörgedezését, láthattuk a vízben úszkáló ebihalakat. Sétánkat egy halastó felé folytattuk, mely Molnár Brigittáék tulajdonában van és ezúton is köszönjük nekik a lehetőséget, hogy megnézhettük óvodásainkkal ezt a fajta vizes élőhelyet is. A tó körül megfigyelhettük a nádas ébredését, a vízipókok futkosását a víz felszínén, a halacskák „buborékozását” a víz alatt.
Erdei sétánk alatt láthattuk a parlagi sas és megannyi énekesmadár fészkét a fákon. Sok idős holtfával is találkoztunk utunk során és megbeszéltük, hogy ezek mennyi élőlénynek adnak menedéket, otthont.
A gyermekek nagyon élvezték az erdei túrát. Köszönjük az idegenvezetést Bauer Ádámnak!
"A Boldogasszony, mint archaikus kifejezés a régi kalendárium jeles napjaira, a mezőgazdaság munkálataira (pl. Gyümölcsoltó Boldogasszony, Sarlós Boldogasszony) is egyaránt rámutat. Vidéki, kis iskolaként szeretnénk tanulóinkban meggyökereztetni a magyar táj, és a szűkebb szülőföld szeretetét, s azt, hogy az ide járó diákok legyenek büszkék földműves őseikre és mezőgazdasági jellegű kistelepülésünkre is.
Elnevezésünk emellett a Boldogasszony anyánk című régi katolikus énekre is utal, amely egykoron nemzeti himnuszunknak számított. Így elnevezésünk magyarságunkat is kifejezi, nemzeti hagyományaink tisztelete és megbecsülése iránti elkötelezettségünket is mutatja."
(intézményünk küldetésnyilatkozatából)
Fenti idézet és a hagyományaink alapján ismét egyértelmű volt, hogy településünkön a nemzeti ünnepi megemlékezés intézményünk közreműködésével valósul meg idén is. Óvodásaink és iskolásaink egyaránt ünnepi kellékeket gyártva készülődtek a rendezvényre. Gyermekeink nemzetiszínű zászlókkal díszítették az iskolánk előtti feszületet és a hivatal előtt álló hősi emlékművet, s az emlékműnél Husvéth Imre polgármester és Kiss Attila főigazgató helyeztek el közösen koszorút a település, illetve intézményünk képviseletében. A hivataltól a közösségi színtér épületéhez vonultak át az ünneplők, ahol a 6. osztály (egy beugró póttaggal kiegészülve) adott ünnepi műsort.
Az osztály ügyesen megoldotta a feladatát, igyekeztek végig odafigyelni, méltó keretet adtak nemzeti ünnepünknek, jár nekik a dicséret. Köszönjük a tanulók és felkészítőjük, Szloboda Marianna tanárnő munkáját! Ezek az évfordulók emlékeztessenek bennünket arra, hogy éltek, s ma is élnek olyan személyek, akik munkásságukkal vagy életükkel készek a hazát szolgálni. Legyen ez számunkra is példa az életünkben!
Február 29-én a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának szakemberei a Polgármesteri Hivatalban tartottak tájékoztatót az internetes bűnözés veszélyeiről. A tájékoztatóra 7-8. osztályos tanulóinkat vittük el. A prevenció azért kiemelten lényeges ezen korosztály számára, mert ők az internet világában lelki természetű veszélyeknek is ki van téve, elég csak az online zaklatásra, azaz a cyberbullyingra gondolni. Ilyenkor jellemzően rosszindulatú, sértő, lejárató üzeneteket osztanak meg egy fiatalról a közösségi oldalakon, chat alkalmazásokban, fórumokon, vagy akár online játékok csevegőiben, ami az egyik, legnehezebben kezelhető pszichés kihívás is a fiataloknak.
Arról is sok szó esett, hogy fokozott odafigyeléssel túljárhatnak a gyerekek az online csalók eszén, legyen szó akár vásárlásról, akár ismerkedésről. Néhány tipp:
Használjunk otthoni, iskolai hálózatot, vagy mobilnetet, vagy virtuális magán hálózatot (VPN), ami titkosítani fogja az összes adatot. Kerüljük a jelszóval nem védett nyilvános Wi-Fi kapcsolatokat!
Ne tegyük nyilvánosan elérhetővé a saját, illetve az ismerőseink személyes adatait a közösségi médiában, legyen szó nevekről, születési dátumokról vagy földrajzi elérhetőségről! Volt példa, hogy amíg valaki külföldi nyaralási fotókat osztott meg, betörtek az üresen maradt házába.
Gyanakodjunk, ha ismeretlen személyek e-mailben személyes információkat kérnek tőlünk!
Ha online zaklatnak minket, ne reagáljunk indulatból, hanem készítsünk mentéseket, képernyőképeket a bántó üzenetekről, hogy a későbbiekben bizonyítani tudjuk az online zaklatás tényét. Fordulhatunk szüleinkhez, tanárainkhoz, a szolgáltató ügyfélszolgálatához.
Ha egy idegen chatüzenetekben próbál kapcsolatba lépni velünk és rövid időn belül szerelmet is vall, vagy mély barátságról számol be, akkor ott valami nagyon gyanús, legyünk óvatosak! Akár egy gyors, kép alapján történő kereséssel is kiderülhet, hogy valós, vagy esetleg közismerten veszélyes személlyel van-e dolgunk.
Gondoljuk meg alaposan, kivel osztjuk meg a webkameránk képét, és ha nem használjuk, mindenképp takarjuk le és/vagy kapcsoljuk ki.
Nem tudhatjuk biztosan, hogy ki van a profil mögött!
Közösségi profilunk ne legyen nyilvános!
Ne osszon meg senki olyan adatot és ne küldjön olyan fotókat magáról, amivel később megzsarolhatják!
Mielőtt személyesen találkozunk az addig csak online felületen ismert személlyel, mondjuk el a családnak és a barátainknak, hová megyünk!
Alaposan nézzük meg, milyen internetes felületen intézi pénzügyeinket!
Tartsuk szem előtt azt, hogy a pénzintézetek és szolgáltatók soha nem kérnek telefonos megkeresésen keresztül azonnali pénzátutalást!
Az online térben ne csak vásárlóként, de eladóként is legyünk óvatosak, mindenki kezelje körültekintően személyes és banki adatait!
A kapott e-mailt, SMS-t olvassuk el figyelmesen, és legyen gyanús, ha annak nyelvezete szokatlan, vagy az írásban hibák vannak.
Nagyon sok bajt megelőzhetünk, ha odafigyelünk a fentebbi jótanácsokra!
2024. február 22-én fináléjához érkezett az idei Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny, amelyen iskolánk 3. osztályos tanulója, Fekete Emma is részt vett a velünk immár 2. éve munkakapcsolatban álló Tehetség Művészeti Iskola képviseletében. Az alsósok döntőjén az Öreghegyi Közösségi Házban léphettek fel a gyerekek a zsűri és a közönség elé , összesen 34 produkcióval.
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) által ebben a tanévben is meghirdetett, több évtizedes múltra visszatekintő verseny a Fejér vármegyei településeken énekes vagy hangszeres népzenével foglalkozó, 6–24 éves korú gyermekek, fiatalok számára teremt bemutatkozási és minősítési lehetőséget. A verseny szervezőinek célja, hogy új tehetségeket fedezzenek fel és segítsék őket szakmai előbbre jutásukban, fejlődésükben.
Az idei versenyre 28 intézmény több mint hatszáz – alsó és felső tagozatos, illetve középiskolás – diákját nevezték be tanáraik. A fiatalok a hét területi válogatón igényesen válogatott dalcsokrokkal álltak színpadra, a legjobb produkciók – szólók, duók, triók és nagyobb formációk – kaptak lehetőséget arra, hogy a döntőben újra színpadra álljanak és minősítést szerezzenek. Emma ezüst minősítést ért el, teljesítményéhez ezúton is gratulálunk!
Heti programsorozatunk zárásaként Vájer András, Zselyke apukája érkezett hozzánk.
Andris mesélt nekünk az autóbusz vezető munkakör jellemzőiről és fontosságáról. A gyerekek újra megnézhették a nagy 63 személyes autóbuszt, beülhettek a vezető ülésbe és meggyőződtünk róla, hogy sokat kell még nőniük ahhoz, hogy elérjék a pedálokat és hogy jogosítványt szerezzenek .😅😊🚌
Köszönjük szépen a beszélgetést és a szemléltetést!🚌🚌🚌
Elértünk a mesterségeket, foglalkozásokat bemutató hetünk végére.
A délelőtt folyamán gyermekeink irodalmi ismereteit bővítettük. Takács Sára érkezett hozzánk, Zolcsi és Boti anyukája. Sára a helyi könyvtárban, könyvtárosként dolgozik. Sára egy szuper papírszínházas előadással szórakoztatta gyermekeinket. Elmesélte A kiskakas gyémánt félkrajcárja című mesét. Óvodásaink nagyon élvezték a látottakat, hallottakat. Az előadás végeztével, Sára ismertette a gyerekeket a könyvtár szerepéről, a könyvek 📔📕📖📗📘fontosságáról és arról, hogy bármikor be lehet iratkozni az Alsószentiváni Könyvtárba is. Hozott is jónéhány kölcsönzésre váró könyvet, ami nagyon felkeltette a gyerkőcök érdeklődését.
A Tehetség Művészeti Iskola oktatója, Kiss Ágnes, minden héten csütörtökön néptánc foglalkozást tart az érdeklődő óvodásoknak. A mai napon lehetőséget biztosított arra, hogy a szülők is eljöjjenek, megfigyelhessék, hogy mit és hogyan tanít meg ovisainknak. A játékos, népi hagyományokat ápoló énekes-, zenés foglalkozás nagyon jól sikerült. A gyermekek fegyelmezetten és élvezettel mutatták be az eddig tanultakat. Ági néni felhívta a gyermekek figyelmét arra, hogy ők bizony Mezőföldön élnek, így fontos, hogy megismerjék a Mezőföldi táncok alapjait. Ügyesen próbálkoztak csárdás-, diótörő,-rugós-, stb. tánclépések elsajátításával. Köszönjük szépen Ági néninek a lehetőséget, óvodánk kínálatának üde színfoltja a táncoktatás is! (Hát még ha az oktatónk is piros-kékben pompázik! 🔴🔵😁)
A mai délelőtt folyamán, Supliczné Toldi Kitti, Beni és Isti anyukája volt a vendégünk. Kitti és családja, ház körül élő állatok tenyésztésével, gondozásával foglalkozik.
Vendégünk alaposan felkészült a mai napra 😊. Videókkal, könyvekkel, különféle szemléltetőeszközökkel bővítette óvodásaink ismereteit. Beszélgettünk a sertésekről, szarvasmarhákról, arról, hogy miért is tartjuk ezeket az állatokat, hol találkozhatunk a termékeikkel, és hogy hogyan is nevelkednek. Valamint újra felelevenítettük a külső jegyeik jellemzőit. Ezután érkeztek Kitti „meglepetés vendégei”. Elhozott pár általuk nevelt állatkát. Egy hatalmas nyuszi🐰 és három darab kiscsibe🐥🐤🐣 vette a bátorságot arra, hogy megismerkedjen óvodásainkkal. Szerintem, a gyerekeknek és az állatoknak is meghatározó volt ez a mai találkozás, biztosan egy jó ideig emlékezni fog rá mindenki 😊. Ami pedig a csibéket illeti, Kitti tojásokkal szemléltette, hogy bizony ők hasonló meszes héjból🥚 bukkantak elő 2 hete. De nemcsak tyúktojással készült az állattenyésztő anyukánk, hanem emutojással is. A különleges méretű és színű tojás, igen érdekes felszínnel rendelkezik, ezt pedig meg is tapasztalhatták ovisaink.
Köszönjük szépen, a bőséges ismeretterjesztést Kittinek! Igazán tartalmas délelőttöt töltöttünk együtt! 🙌
Mai mesterséges napunk vendége Hadnagyné Zsófia volt. Zalán anyukája, cukrász végzettséggel rendelkezik. Ezért gyermekeink ebbe a foglalkozásba nyerhettek ma betekintést. Beszélgettünk a cukrászok által készített finomságokról és azok alapanyagairól. Ezt követően ők is elsajátítottak néhány munkaformát, hiszen linzert készítettek. A gyerekek, alapos kézmosás után, a higiéniai feltételeknek megfelelően tésztát nyújtottak és szaggattak. A hőkezelésen átesett, megsütött linzereket pedig ribizlilekvárral töltötték meg, utána pedig elfogyasztották a jól megérdemelt finomságokat. Most először használtuk az új villanytűzhelyünk sütő részét. A készüléket még a Székesfehérvári Egyházmegye vásárolta az intézménynek, az óvodafelújítás okán. Igazán jó szolgálatot tett, hálásak vagyunk érte!
Nagyon köszönjük Zsófinak az alapanyagokat, a sok türelmet és a bemutatót!