Ebben az évben is megszerveztük óvodásaink számára a várva-várt gyermekhetet, május utolsó hetére.
Ebben az évben is megszerveztük óvodásaink számára a várva-várt gyermekhetet, május utolsó hetére.
Kedves Tanulók!
Mint valószínűleg észleltétek, a mai nappal kitört a vakáció. Mit is mondhatnék nektek ezen alkalomból?
"Nyaraljatok vidáman, de a nyakatokat azért ne törjétek ki, mert a fejetekre szükség lesz jövőre is. És hát minden jót kívánok nektek." - mondja Kengyel tanár úr az osztálynak az utolsó matematikaórán, amikor Wallenberg már harmincötödször nézi meg az óráját, várva a kicsengetés mámoros pillanatát.
Kengyel tanár úr szavaihoz nincs mit hozzáfűznöm. Mivel azonban ő az 1950-es években tanított, én pedig már a XXI. században, a megszívlelendő bölcsességeket kiegészítem nektek egy kis videóval is.
Tanév vége közeledtével a 8. osztályosok lassan, de biztosan szembesülnek vele, hogy életük egy jelentős szakasza az általános iskola befejezésével véget ér. Felvételi vizsga, tablófotózás, középiskolai jelentkezések, ballagási meghívók kiküldése - minden arra utal, hogy hamarosan búcsúzni kell az évek alatt megszokott közösségtől. Ennek a búcsúnak a részeként a 8. osztály a múlt héten egy régi hagyományt felújítva elkészítette a babatablóját.
Gyönyörű napsütéses, ámbár kissé szeles időben gyülekeztünk a szabadtéri oltár előtt. A koronavírus járvány lassú visszaszorulásával ismét összejöhettek a hívők a Fatimai Szűzanya kegyhelyén.
A mai szentmisét Szabó Gyula nyugalmazott adonyi plébános mutatta be, aki tanításában először a zarándoklat fogalmát járta körül.
Fenntartónknak köszönhetően az idén megvalósulhatott a régi elavult tanulói és tanári székek lecserélése. A fejlesztésnek köszönhetően a következő új bútorokkal gyarapodtunk:
A nyári szünet előtti utolsó péntek iskolánkban hagyományosan a diák-önkormányzat rendezvényeként megvalósuló gyermeknapot jelenti hosszú évek óta diákjainknak.
Ma délután kedves és bensőséges ünnepség keretében került sor a nagycsoportosok ballagására.
Kaszabné Holcz Anita intézményegység-vezető köszöntőjében először a Székesfehérvári Egyházmegyének mondott köszönetet: az új fenntartó pályázatot adott be az óvoda bővítésére és az udvari játékok cseréje is betervezésre került. A régi eszközök újakkal történő kiváltása folyamatosan zajlik.
Számítógéphez, Internethez, okostelefonhoz, minimum ötven csatornás televíziónkhoz és egyéb tunya tespedtségekhez kötött korunkban még mindig nem győzzük eléggé hangsúlyozni a szabad levegőn való tartózkodás, a mozgás és a játék örömét és fontosságát. A mai délutánon a sportpályán foci, tenisz, kosárlabda mérkőzéseken, illetve szabadtéri játékokon edzhették magukat tanulóink, akik a tanár-diák mérkőzéseken pedagógusaikat is alaposan átmozgatták.
Ahogy mondani szokták, ezen a délutánon mindenki nyert: bármelyik sportágat is űzte valaki, a leglényegesebbet, a játékos testmozgás élményét valamennyi résztvevő megtapasztalhatta.
További képek a Sportdélután galériában!
Kedves látogatóink!
Tavalyi pedagógusnapi írásomban többek között a következőket írtam: (a piros linkre kattintva ellenőrizhető):
„Az, hogy az iskola - és benne a tanár - milyen volt, általában az iskola elvégzése után kezd kiderülni, amikor e gyermekek érettebbé válnak, s megértik egykori tanáraik döntéseit. A tanár gyakran nem is tudja, hogy mikor hat igazán a növendékre, egy gesztussal, egy szóval, odavetett tréfás félmondattal. Szokták mondani, hogy a mai gyerekek nem olyanok, mint a régiek, nehezebben kezelhetők. S különben is lehetetlen minden gyerek számára mindig megfelelően tanítani, hiszen a tanár is csak ember.
Tisztelt Szülők! Kedves Tanulók!
Lassan, de biztosan körvonalazódnak az év végi programjaink, amelyekről a következő előzetes tájékoztatást adom:
Tegnap az iskolai tornatermében érdekes robotbemutatót tekinthettek meg iskolánk tanulói.
Június 4-e, a trianoni "békeszerződés", pontosabban diktátum évfordulója, 2010 óta a nemzeti összetartozás napja is. Amikor a 15 milliós magyarságról beszélünk, nem szabad megfeledkeznünk azokról az elcsatoltakról, akik Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján, a Délvidéken, vagy éppen az Őrvidéken úgy váltak egyik pillanatról a másikra egy idegen állam megtűrt vagy éppen üldözött népévé, hogy ők ezt a legkevésbé sem akarták, nélkülük döntöttek róluk.
1. óra: 8 – 8.45
2. óra: 9 – 9.45
3. óra: 10 – 10.45
4. óra: 11 – 11.45
5. óra: 12 – 12.45
6. óra: 13 – 13.45
7. óra: 14 – 14.45
7012 Alsószentiván, Béke u. 112.
info@fatimai.hu
+36-25/504-710
www.fatimai.hu