November 19-e a móri római katolikus iskola életében hasonló ünnepnap, mint nálunk Alsószentivánon a fatimai búcsúnapok, mivel az iskola névadója Árpád-házi Szent Erzsébet. Az ünnepi rendezvénysorozat része volt az egyházmegyei iskolák számára meghirdetett tanulmányi versenynap is, amelyre a hétvége elkerülése miatt tegnap, november 18-án került sor.

A kisebbek számára mesemondó versenyt rendeztek, melyre szabadon választott mesével készülhettek a 3-4. osztályos tanulók. Alsósainkat Punk Alexandra 3. osztályos tanuló képviselte A kiskakas gyémánt félkrajcárja című népmesével. Szandi kitett magáért, szépen előadta történetét, sikeresen átesve a tűzkeresztségen.

A felsősöket környezetvédelem-természetismeret témakörben meghirdetett vetélkedővel várták a szervezők.

Kedves Diákok! Tisztelt Szülők!

 

A járványügyi szabályozással összhangban iskolánkban hétfőtől kötelező a maszkviselés a közösségi tereken belül, vagyis a folyosókon és a mosdókban. Az osztálytermekben és az udvaron nem kötelező a maszk viselése, de a maszkot bárki jogosult használni, és a maszkhasználat senki számára sem tiltható meg. Az épületbe a gyermeküket kísérő szülők, illetve a látogatók szájmaszkban beléphetnek, a kézfertőtlenítés a bejáratnál kihelyezett flakon használatával kötelező.

Amennyiben további szigorítás lép életbe, természetesen azt is jelezzük Önöknek.

Jó egészséget kívánok mindenkinek, vigyázzunk egymásra!

 

Tisztelettel: Kiss Attila intézményvezető  

2021. november 10-én iskolánk hatodik évfolyamos tanulói a Lázár Ervin Program keretében részt vehettek a Fővárosi Nagycirkusz Csillagtánc című előadásán. A gyerekeknek lehetőségük nyílt arra, hogy artistaművészek különleges produkcióit tekinthessék meg. A lendületes akrobatákat, fantasztikus ügyességű zsonglőr, majd lélegzetelállító és félelmet keltő légtornászok, 8 méter magasságban kerekező egyensúlyozóművész produkciója váltotta egymást.
Tanulóink élvezték a műsort, lekötötte őket a látványos produkció. Elmondásuk szerint legjobban a kutyákkal együtt végrehajtott mutatvány nyerte meg a tetszésüket, de nagyon élvezték az áttételekkel 9 kereket megmozgató kerékpáros számot és a libikókás ugrócsoportot is. Bízunk benne, hogy a többi osztályunk is hasonló élményekben gazdagodhat majd a tanév folyamán. Köszönjük a lehetőséget és a szervezést a Dunaújvárosi Tankerület munkatársainak!

A sárkeresztúri általános iskola ebben a tanévben is meghívta szokásos környezetismereti versenyére a környék iskoláinak alsó tagozatos csapatait. A vetélkedő témája ebben a tanévben a napjainkat lassan két éve meghatározó világjárvány, a koronavírus elleni védekezés volt. Iskolánkat a Novák Patrik Imre – Suplicz Kamilla – Kőszegi Máté Martin összetételű csapat képviselte, akiket Kocsisné Madarasi Mónika és Petrovics Szilvia tanító nénik választottak ki a 2., 3., illetve 4. évfolyamosok közül.

Kedves diákok, tisztelt szülők!

 

A kormány tájékoztatása szerint november 1-jétől ismét kötelező lesz a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön. Ez érinti az iskolabusszal közlekedő tanulóinkat is. Kérem, gondoskodjunk róla, november 2-án a buszra már maszkkal szálljanak fel a gyerekek. 

Az iskolai protokollban egyelőre nem tervezünk változtatást. Amint szükségessé válik új intézkedés bevezetése, haladéktalanul tájékoztatni fogunk mindenkit. Addig is javasoljuk, hogy a biztonság kedvéért a gyerekek táskájában legyen mindig maszk. 

Az őszi szünet hátralévő részére jó pihenést kívánunk! 

A tegnapi napon a tökfesztivál és a tombola mellett természetesen megrendezésre került az október 23-i ünnepségünk is. Minden évben a mindenkori nyolcadik osztály tartja az emlékműsort. Az 1956-os forradalmárok tiszteletére tartott megemlékezésen tehát a legnagyobbak adták tovább a kisebbeknek a forradalom üzenetét, s a dicséretükre meg kell jegyeznünk, igazán kitettek magukért, méltó komolysággal emlékeztek meg. Az nagyoktól meglepetésként kapott zászlókat pedig igazán lelkesen lobogtatták alsósaink. Az ünnep hangulatát korabeli eszközökkel, ruházattal, valamint archív videóikkal is igyekeztünk szemléltetni, a hazaszeretetre nevelés, valamint a kötelességtudat erősítése jegyében.
Célunk sikerült is megvalósítani, a megjelentek egybehangzó véleménye alapján ismét színvonalas műsort láthattak mindazok, akik jelenlétükkel megtiszteltek bennünket.

 

 

További képek az Október 23. emlékműsor galériában!

Idei tökfesztiválunkat 2 ok miatt is rendhagyó módon bonyolítottuk le az elmúlt évekhez képest:

1) Új elemként a gyerekek kérésére tombolahúzást is szerveztünk.

2) Mivel az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap október 22-re jött ki idén, a 8. osztályosok ünnepi megemlékezését is ma tartottuk meg.

A fent írtak miatt azonban a mai napba nem fért bele még az össznépi tökfaragás is, hiszen igényes tök kifaragásához 2-3 óra is kell, s ezt az időkeretet már nem tudtuk biztosítani. Így sem maradtunk azonban tökös alkotások nélkül, mivel aki küldött be képet, vagy behozta az otthon készített alkotását, természetesen díjazzuk a szünet után,s a képeket is közzétesszük. A szülőkkel közös időtöltés sem maradt el: aki tudott rá időt szakítani, a tombolán együtt izgulhatott gyermekével minden húzás után. Rekord mennyiségű. mintegy 1000 sorsjegy vett részt a játékban, ennek megfelelően viszont rekord mennyiségű nyereménytárgy is talált gazdára. Köszönjük mindenkinek, aki tombolatárgy beküldésével illetve sorsjegy vásárlásával segítette a rendezvény sikerét. Akiknek most nem kedvezett a szerencse, ne keseredjenek el: karácsonykor még több értékes nyeremény várja majd új tulajdonosát, amelyen (hacsak nem kerül sor járványügyi korlátozásokra) ugyanúgy szeretettel látjuk a szülőket, testvéreket is. 

 

További képek a Tökfesztivál és tombola galériában!

Kedves diákok, barátaink, rokonaink és üzletfeleink! Jobb később, mint soha: végre eljutottam odáig, hogy frissítsem a Diáksport 2021 galériánkat Bea tanárnéni futásról készült képeivel, valamint foci és kosárlabda fotóimmal. Jó nézegetést kívánok!

Önkormányzatunk Képviselő-testülete idén ősszel már a 2. alkalommal hirdetett rajzpályázatot "Alsószentiván - ahogy én látom" címmel. Az ünnepélyes díjátadóra ma délután került sor a polgármesteri hivatal dísztermében. Természetesen a versenyre tanulóink közül is többen adtak be pályaműveket. A legjobbak ma át is vehették jutalmukat Nagy Orsolya alpolgármestertől és Lepsényi Mária képviselő asszonytól, megnézhették a beérkezett rajzokat, majd egy kis vendéglátásban is részesültek.

Helyezetteink:

A mai napon a fatimai Szűz első hazai kegyhelyén Spányi Antal megyés püspök atya tartott ünnepi szentmisét, amelyben kiemelt figyelemben részesítette a zarándok nagyszülőket.

Az esőbe hajló idő dacára szép számú hívő érkezett a kegyhelyre, s megtisztelte jelenlétével a rendezvényt Varga Gábor országgyűlési képviselő úr és Husvéth Imre polgármester úr is. A megjelenteket először Helter István plébános, iskolánk püspöki üdvözölte, majd iskolánk alapítóját, Spányi Antal püspök atyát virágcsokorral, ajándékkal és köszönő szavakkal tiszteltük meg, Dancz Dóra és László Kitti 6. o. tanulóink képviseletében.

Tanulóink később a szentmisén is közreműködtek: az olvasmányt Baráth Barnabás olvasta fel, ministránsokként Kanyó Petra Johanna, Kanyó Levente Antal és Strasser István János szolgáltak, s természetesen a körmenetbe is bekapcsolódott az iskola összes tanulója. A nagykarácsonyi Szent Miklós Általános Iskola közössége is eljött az ünnepre, az ő tanulóik a könyörgéseket olvasták fel. Itt is szeretném közvetíteni püspök atya köszönetét valamennyi diák és pedagógus számára.

"A magyar népi játék kimeríthetetlen pedagógiai eszköztárként van jelen mindennapjainkban. Fejleszt, nevel és ismeretet közvetít. E nap célja, hogy a világ minden pontján az önfeledt játéké legyen a főszerep. Ismertessük meg tanítványainkkal, gyermekeinkkel a magyar népi játék sokszínűségét, értékét, élményét!" - kaptuk meg korábban e-mailben az Oktatási Hivataltól a szervezők felhívását.
Bár az utóbbi időben sok panaszuk nem lehetett a diákoknak a kevés rendezvény miatt, a nap apropóján itt osztjuk meg azokat a felvételeket, amelyek a táncbemutatón készültek.

 

Csengetési rend

1. óra:           8 – 8.45

2. óra:           9 – 9.45

3. óra:         10 – 10.45

4. óra:         11 – 11.45

5. óra:         12 – 12.45

6. óra:         13 – 13.45

7. óra:         14 – 14.45

Kapcsolat

 7012 Alsószentiván, Béke u. 112.

 info@fatimai.hu

  +36-25/504-710

  www.fatimai.hu

©2021 Fatimai Boldogasszony Általános Iskola

Az oldal sütiket használ a tökéletesebb felhasználói élmények érdekében. Részletekért nézze meg az adatvédelmi nyilatkozatunkat. További részletek.