Évek óta hagyományunk, hogy megrendezzük hagyományos mesedélutánunkat, amely a Magyar Népmese Napjához is kötődik. Szeptember 30. nem véletlenül került kiválasztásra a mese ünnepének: ez a nap egyben Benedek Elek születésnapja is, így őrá is emlékeztünk. Idén is meghívtuk fenntartónk, a Székesfehérvári Egyházmegye iskolái mellett a járási intézményeket. Ismét sokan éltek a lehetőséggel, így rekord létszámú versenyző érkezett, 16 csapat, 64 diák mérhette össze tudását a vetélkedő keretében. Megtisztelték rendezvényünket többek között móri, ráckevei, tatabányai, bicskei, érdi, piliscsabai, sárbogárdi, sárkeresztúri, sárszentágotai és lajoskomáromi versenyzők is.

Régi hagyományunk, hogy október 6-án egy kis műsor keretében megemlékezünk az aradi vértanúkról, illetve azokról, akik Magyarországért áldozták életüket. A tábornokok emlékezetét ma az 5. osztályosok idézték fel kis műsorukkal. Idén a zenei keretekre helyezték a hangsúlyt a műsorban az előadók, ezúton is köszönjük Jákob Zoltán és Csőgör László Pál közreműködését. Dicséret illeti az ötödikeseket is az előadásért, idén is méltón tudtunk emlékezni a magyar szabadság hőseire!

 

 

 

Az állatok világnapját 1931 óta ünnepelik minden esztendőben Szent Ferenc emléknapján, október 4-én. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja.

A rendalapító Assisi Szent Ferenc a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük, s már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.

A világnapon ma már nem csak a vadon élő, hanem minden állat védelmére felhívják a figyelmet. A haszonelvűségnek sok állat esik áldozatul és a kedvtelési állattartás pedig nem mindig alapul a felelősségen. Magyarországon például évente több százezer "kedvenc" állat válik kóborrá.

15 éves fennállását ünnepli az egykor Magyar Diáksport Napjaként induló rendezvény, amely Európai Diáksport Napja (European School Sport Day) néven nemzetközivé bővült.

A Székesfehérvári Egyházmegye oktatási és nevelési intézményeinek dolgozói szentmisével és konferenciával emlékeztek meg védőszentjükről, Szent Gellértről. Spányi Antal megyés püspök több mint 400 pedagógus, valamint az intézmények püspöki biztosainak jelenlétében mutatott be ünnepi szentmisét a Prohászka Ottokár-emléktemplomban.

A megyés főpásztor homíliájában Szent Gellértről beszélt, aki messze földön született, gyermekként kolostorban nevelkedett – mert a szerzetesek imája mentette meg az életét – és kiválónak mutatkozott. Már fiatalon megválasztották elöljárónak, de valami hajtotta, hogy hagyja ott a kolostort, menjen zarándokútra a Szentföldre. Egy vihar azonban eltérítette, és Szent István király udvarába került, aki meglátta benne az értéket, a lelki kincseit, amelyeket hordozott a szívében. Rábízta Szent Imre nevelését.

További képek a Zánkafürdő 8. osztály galériában!

 

Sikeres pályázatunk híre  után lázban égve készülődtünk a következő Erzsébet táborunkra. Szeptember 6-án, hétfőn végre elérkezett a várva várt nap: három napos kirándulásra indultunk Zánkára. A fiúk az iskolabusszal, Józsi bá kíséretében utaztak (azaz ment az ökörködés, aminél csak a buli és a karének viselte meg jobban tornatanárunk idegeit, bár volt, aki saját leírása szerint a vérét is tudta szívni a jobb sorsra érdemes tanerőnek), a lányok pedig Bea néni autójában keltek útra.

Amikor már mindenki jól elfáradt a nap, illetve ab tanítási hét végére, szerencsére szép játszóterünkön többféle módon kiengedhették tanulóink a gőzt:

1) Logikai játékkal:

Kedves Szülők! Mivel tegnap nem mindenki tudott a szülői fórumon részt venni, a tegnap elhangzott tájékoztató lényegét itt is megosztanám:

 

1) Járványhelyzet: egyelőre sem kötelező maszkviselet, sem bejárati lázmérés nincs, a kihelyezett fertőtlenítőszerek használata elvárt. Lázas, beteg gyermeket természetesen továbbra se engedjünk iskolába. Betegséget csak orvos igazolhat. Bármilyen szigorításról külön értesítést küldünk, és az iskolai honlapon is közzétesszük. Kérem, csak azt tekintsék hivatalosnak, ami a honlapon is megjelenik!

 

2) Az átdolgozott házirend lényegi részei is ismertetésre kerültek, a kiosztott kivonat is letölthető egy kattintással. A leglényegesebbek:

A Fatimai Szűzanya első magyarországi búcsújáró helyén, Alsószentivánon májustól októberig, minden hónap 13-án, a fatimai jelenések napjain tartanak zarándoknapot. Hagyomány szerint a szeptemberi búcsúnapon Kispál György csepeli plébános, címzetes esperes tartotta az ünnepi szentmisét, aki nem számít ismeretlennek környékünkön, hiszen 1986-1992 között Alap, 1992-2000 között pedig Sárbogárd plébánosa is volt. Szentmise előtti köszöntőjében örömét fejezte ki afelett, hogy a NEK 9 napját követően ilyen szép számban gyűltek össze a zarándokok a Szűzanya köszöntésére.

Érdekes ökológiai kísérletet kezdtek el Boros Tamás tanár úr tanítványai a tegnapi napon. A Talajtani Intézet felhívása alapján iskolánk is csatlakozott az "Alsóban az élet - nem csak alsósoknak" környezeti nevelési programhoz. A program olyan oktató anyagot biztosít számunkra egy kísérlettel együtt, amivel a sokszínű talajéletre, talajegészségre valamint önmagában a talajok jelentőségére kívánjuk felhívni a gyerekek figyelmét.

További képek a NEK 7. állomás galériában!

 

Szeptember 6-án került sor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alsószentiváni megünneplésére. Ezen a napon érkeztek meg hozzánk azok a zarándokok, akik augusztus 31-én vágtak neki a 13 állomásból álló Máriagyüd – BudapestNEK útvonalnak, amelynek végső célja a Kongresszus pápai szentmisén való részvétel. Ennek az útnak a 7. állomásaként tervezték be a szervezők az alsószentiváni búcsújáró hely megtekintését, természetesen szentmisével egybekötve. A zarándokok Dunakömlőd irányából érkeztek meg hozzánk, s a Béke utcán énekszóval vonultak át a Fatimai Szűzanya első magyarországi kegyhelyéhez.

Alig kezdődött el az új tanév, máris egy színvonalas népzenei bemutatón lehettünk túl Bergerné Szőnyi Anna és Varró János zenészek Játsszunk, játsszunk valamit című műsorának köszönhetően. 

Vendégeink arra a nem is olyan könnyű feladatra vállalkoztak, hogy intézményünk közösségének szűk egy óra alatt bemutassák a népi hangszereket 3 nagy csoportra osztva, mint ütőhangszerek, fúvósok és húros hangszerek. Ezt egy magyar népmese, A só című történet átiratával valósították meg, ahol a 3 próbatétel teljesítését követően mindegyik csoport bemutatásra került.

Csengetési rend

1. óra:           8 – 8.45

2. óra:           9 – 9.45

3. óra:         10 – 10.45

4. óra:         11 – 11.45

5. óra:         12 – 12.45

6. óra:         13 – 13.45

7. óra:         14 – 14.45

Kapcsolat

 7012 Alsószentiván, Béke u. 112.

 info@fatimai.hu

  +36-25/504-710

  www.fatimai.hu

©2021 Fatimai Boldogasszony Általános Iskola

Az oldal sütiket használ a tökéletesebb felhasználói élmények érdekében. Részletekért nézze meg az adatvédelmi nyilatkozatunkat. További részletek.