Két év után idén végre ismét mód nyílt arra, hogy ne karanténban, hanem közösségben is ünnepelhessük végre újra a karácsony üzenetét. A megújult faluházban önkormányzatunk ismét megszervezte a település lakói számára a falukarácsonyt, melyen közreműködtek óvodásaink és iskolánk alsós tanulói is.

A műsorokról videókat és képeket is készítettünk, amelyeket itt osztunk meg látogatóinkkal:

 

 

 

 

 

 

 

  

Kocsis Kata és Kiss Attila képei a Falukarácsony galériában

 

Fotók az Alsószentiváni Önkormányzat FB oldalán

  

 

Sz. Pál-Kutas Orsolya

Advent gyertyái

Az első láng, a hitedért lobog.
Lila faggyú cseppek, mint elszórt magok,
hullanak megannyi megtört szívbe,
s támogatják utad; rögről-rögre.
Advent első gyertyája a hitre mutat,
az első csillag, ha keresed az utat.

A második lángja reményt lobog,
lilává öltöztetik az elmúlt napot,
lelked szikrájából tüzet csiholva,
bizalmat hoznak keserű napokba.
Advent második gyertyája a remény,
második csillag az utad felén.

A harmadik láng, az öröm maga,
nem hamis barátok suttogó szava,
hanem lélektől lélekölelés,
nem csak ímmel-ámmal mímelt széptevés.
Advent harmadik gyertyája öröm,
rózsaszín könnyét Istennek köszönöm.

Negyedik láng maga a szeretet,
mely fenséges lilává festi az eget,
és arról mesél, ki el nem hagyott,
ki teérted, mindent feláldozott.
Advent negyedik gyertyájának lángja,
a szeretetet hozza a világba.

 

 

 Advent harmadik vasárnapjára

Hittel, reménnyel,
csak örömmel lehet.
Örvendezik szívem,
hogy örömmel telhet.

Örömöt hoz a hit, a remény.
Egyesül fényükben az érzés.
A küldetés erejét sugározza felém
a háromszoros fény.

Egyensúlyozó érzések hullámlovagjai,
álcában, sötétben, törtetve a fényben,
a színlelt játék színpadán
maradni fenn.

Szerepekre nincs szükségem,
hitem, reményem okoz örömöt nékem.
Nyithassam lelkem kapuját,
hirdessem a tisztán érzések harcát.

Belényesi Zsuzsanna

Szent Miklós ünnepét természetesen egyházmegyénk róla elnevezett intézménye, a nagykarácsonyi Szent Miklós Általános Iskola is megtartotta, mégpedig egy komplex műveltségi és sportvetélkedő keretében. A versenyre 3. és 4. osztályos tanulók jelentkezését várták, 5 fős csapatokkal. Mivel hozzánk ők a legközelebbi egyházmegyei iskola, nem volt kérdés, hogy ott a helyünk, ahogy ők is mindig meglátogattak bennünket a népmese napján.

A szervezők előzetesen a Mikulás segédeiről kértek két rajzot, valamint menetlevelet is kellett terveznünk az akadályverseny formájában lebonyolított vetélkedőre. Elméleti segédanyagot is kaptunk, amelynek két fő témaköre Szent Miklós legendája, valamint az adventi időszak volt.

Iskolánkat a 3. évfolyamból Boros Borka Mária és Kőszegi Máté Martin, a 4. osztályból Ősz Auróra, Punk Alexandra és Suplicz Kamilla képviselték. Tanulóink Bodokiné Szakács Beáta és Kocsisné Madarasi Mónika tanítónénik felkészítése mellett szorgalmasan készültek, a szervezőktől kapott tudásanyag megtanulása mellett számos internetes feladattal is gyakoroltak a délutáni napközi alatt.

Alsószentiván Község Önkormányzatának jóvoltából a Mikulás érkezését óvodásaink és iskolásaink közösen, a felújított faluházban ünnepelhették meg.

A gyerekek számára interaktív műsort biztosítottak a Mikulás segédei: kezdetben egy manó énekeltette meg az ifjúságot, majd egy krampusz is csatlakozott hozzá, akivel közösen még tesztnek is alávetették azokat, akik nem tudták elég gyorsan továbbadni a hólabdát. Miután kiderült, hogy számos verset és dalt ismerünk, valamint a Mikulásról is sokat tudunk, végül maga a nagyszakállú is megérkezett. Mikulás bácsi elmondta, hogy az ő nagy könyvében bizony minden csínynek nyoma van, s csak az kaphat ajándékot, aki jó volt - vagy megígéri és erősen törekszik is betartani, hogy jó gyerek lesz.

Zárásként Mikulás bácsi és segédei minden gyermeknek két csomagot nyújtottak át, minden jóval megtöltve: az egyik csomagot a Polgármesteri Hivatal, a másikat az étkezést biztosító Family Diner ajándékaként kapták a gyerekek. Köszönjük a csomagokat az önkormányzatnak, illetve a Family Dinernek!

 

További képek a Mikulás a Faluházban galériában!

 

Adventi reménysugár

Adventi gyertyafény,

Szülessen meg a remény,

Béke legyen, hol ropog a fegyver,

Az ember lelke háborgó tenger,

 

Nyugalomban teljen a várakozás,

Betegeknek legyen gyógyulás,

Egészséget hozzon az aprószent,

Könnyezve nézem Betlehemet,

 

Történjen igazi csoda az emberrel,

A varázslatról szól minden december,

Mire felgyullad a négy gyertya lángja,

Felsír a fénybirodalom királyfija,

 

Szól a csengőszó tiszta hangja,

Hit, remény, szeretet, lélek muzsikája,

Angyalok repkednek hófellegeken,

Éljen az igézet Mindenkiben.

 

Szilágyi Anita

Tisztelt Szülők!

 

A decemberben várható iskolai programokkal kapcsolatban a következőkről szeretném tájékoztatni Önöket:

1) December 6-án (kedd) az első két tanóra megtartásra kerül, majd 10 órakor lehetőségünk lesz megtekinteni egy interaktív, zenés-táncos gyermekeknek szóló Mikulás előadást a faluházban. Itt fogják megkapni a gyermekek az Önkormányzat, valamint a Family Diner Kft. által felajánlott mikuláscsomagokat is. A műsor után visszamegyünk az iskolába, s a további tanórák és a napközi is megtartásra kerülnek. Tanulóink a szokott időben és módon mennek haza.

2) December 16-án (péntek) gallyazás miatt áramszünet lesz, a fűtésünk sem tud működni ezalatt. Ezért ezen a napon az első 3 tanóra kerül megtartásra. Ezt követően tanulóink hazamennek, az iskolabusz 11 órakor indul vissza. Tízórait, ebédet erre a napra nem tudunk rendelni.

3) December 19-én (hétfő): 13.00 – 15.30 között tartjuk meg szokásos adventi készülődésünket. Mivel nincs korlátozás, szívesen látjuk az érdeklődő szülőket is! Ha valaki szeretne mézeskalácsot felajánlani, köszönettel fogadjuk.

4) Az utolsó tanítási nap december 21. (szerda) lesz. A nap elején a szokásos iskolai fadíszítés, osztálykarácsony kerül megtartásra. 10.00 órától a megszokott tombolahúzást is megszervezzük a gyerekeknek, amelyhez tombolatárgyat lehetőség szerint elfogadunk. A tombolán a szülők is részt vehetnek! A gyerekek a tombola után, 12.00 órakor ebédelnek, majd mennek haza. Az iskolabusz 12.45 órakor indul vissza.

5) Szünet után az első tanítási nap január 9. (hétfő) lesz, B heti órarenddel. Mindenkinek köszönjük az egész éves segítségét!

Tisztelettel: Kiss Attila intézményvezető

A tegnapi napon a hatodik osztállyal tettünk egy nagy sétát Alsószentivánon a honismeret óra keretén belül. Ebben az időszakban vesszük velük a haza és a szülőföld fogalmát, s a településük történetét, kulturális értékeit. A gyerekek nagy örömmel sétáltak fel a kápolnához. Az ovi mellett elhaladva hangosan köszöntek a kint játszó gyerekeknek és az óvónéniknek.

 

 

Együtt felolvastunk pár hasznos információt Alsószentiván történetéről, látnivalóiról és helyezkedéséről. A kilátás gyönyörű volt, s pár percig még a nap is kisütött. Visszafelé megálltunk a kőkeresztnél. Az iskolába való visszatérés előtt még lehetőségük adódott, hogy egyik osztálytársuk pónilovát megsimogathassák. Reméljük, hogy ezáltal a kis élménypedagógiával sikerül a gyerekeknek erősebb kötődést kialakítani szűkebb hazájukkal.

Jákob Zoltánné

 

 

ADVENTI IMÁDSÁG
Jürgen Moltmann nyomán


Urunk, Jézus Krisztus,
várjuk eljöveteled, várjuk a békét,
mert annyi békétlenség van
kívül a világban és bent a szívünkben!
Várjuk eljöveteled,
mert ebben a hazug világban
egyre inkább az igazságra éhezünk.
Annyi igazságtalanság sújtja
a népeket és az embereket.
Várjuk eljöveteled,
mert szomjazzuk a szabadságot,
és mindnyájan a bajok és bűnök
bilincseiben kínlódunk.
Add vissza reménységünket,
amit elvesztettünk!
Add meg újra a szeretetet azoknak,
akik idegenkedve viselkednek egymással szemben!
Nyisd meg szívünket, hogy felragyogó örömödet
megtapasztalhassuk életünkben!
Kérünk, hallgass meg minket!
Ámen.

A mai napra 14:00 órai kezdéssel a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium idegennyelvi munkaközössége angol nyelvű prezentációs versenyt rendezett általános iskolás csapatok részére. A versenyen iskolánkat a Kiss Krisztofer – Madarasi Bori Kata – Várhegyi Fruzsina Kiara összetételű csapat képviselte, rajtunk kívül Alapról, Kisapostagról és Dunaújvárosból is érkeztek versenyzők. A szervezők azzal a céllal is hirdették a versenyt, hogy a technikum turizmus-vendéglátás szakirányú képzésére felhívják az érdeklődők figyelmét. A témát az angol királyi család adta (a nemrég elhunyt II. Erzsébet királynőre is emlékezve), amelyre a csapatoknak egy prezentációt kellett előzetesen készíteniük, majd a helyszínen angol tudásukat bizonyítva szövegesen bemutatniuk. Felkészítő tanáruk, Jákob Zoltánné szerint nagyon ügyesek voltak, a mi csapatunk volt az egyetlen, akik kívülről mondták a bemutatóhoz itthon szorgalmasan tanultakat, a többiek olvasták a szöveget. Talán emiatt is döntött úgy a zsűri, hogy tanulóinknak ítéli az I. helyezést. Teljesítményükre büszkék vagyunk, ők is bizonyították most, hogy tehetséggel és szorgalommal szép sikereket érhetnek el egy kisiskola tanulói is.

A versenyről a dunaújvárosi tévé is felvételt készített róla, ígéretük szerint azt át fogják küldeni az iskoláknak. Amint ez megtörténik, természetesen a felvételt is feltesszük honlapunkra!

 

 

További képek az Angol nyelvi verseny galériában!

A Polgármesteri Hivatal sikeres pályázatának köszönhetően ma a Magyar Rajzfilmünnep keretében óvodásaink és iskolás tanulóink filmvetítésen vehettek részt a Szentiványi Péter Közösségi Színtér épületében. A tanulók és kísérőik számára a Family Diner Kft., illetve a hivatal pizzát, rétest és üdítőt is biztosított.

A programban a legkisebbek a Dúdoló gyerekdal sorozattal kezdték a vetítést. Régi gyerekdalokat, mondókákat öltöztet modern köntösbe a Dúdoló gyerekdal-sorozat. A letisztult látványnak és az ismétlődő versszakoknak köszönhetően a legkisebb korosztály játszva sajátíthatja el a mindenki által ismerősen csengő dalokat. A Dúdoló elsősorban a 0-6 éves korosztályt szólítja meg, számos készségüket fejlesztve). Ezt követően Naszreddin hodzsa meséit nézték a gyerkőcök, ez is egy magyar animációs sorozat a bölcs tréfacsináló történeteiből.

10.00 – 12.00 között a Bogyó és Babóca sorozatból láthattak filmvetítést az alsósok és az óvodások, majd rétessel vendégelték őket az önkormányzat dolgozói. Az Erdei sportverseny című 1952-ben bemutatott magyar rajzfilmmel folytattuk a vetítést, s a Két bors ökröcske 1955-ben bemutatott magyar rajzfilm, egy székely népmese feldolgozásával zárult a délelőtti mozizás.

Ebédig egy kis színezős foglalkozáson is alkothattak a lurkók. 12 órakor elfogyasztottuk a finom pizzát (ekkorra már a felsőseink is becsatlakoztak), majd Bálint Ágnes filmjeivel (Böbe baba, Brunó kapitány, Frakk, a macskák réme) ismerkedhettek meg a diákok, nosztalgiázhattak a felnőttek.

13.15-kor eljött a talán legjobban várt pillanat: az országos rajzfilmünnep rajzpályázat eredményhirdetése és díjkiosztója, ahol a legjobbak Husvéth Imre polgármester úrtól vehettek át ajándékcsomagot.

Az Országos Rajzfilmünnep „Kedvenc népmesehősöm” című rajzpályázatának győztesei:

3-6 éves korosztály: közönségdíj: Takács István (ajándékát nagymamája, Nyári Zoltánné vette át), 1. helyezett: Fekete Flóra, 2. helyezett: Varga Zoé, 3. helyezett: Tóth Réka és Imre Zétény

7-10 éves korosztály: közönségdíj: Szécsi Rebeka, 1. helyezett: Ősz Auróra Izabella, 2. helyezett: Kovács Mátyás és Turzai Zétény, 3. helyezett: Fekete Emma és Punk Alexandra

11-14 éves korosztály: közönségdíj: Répási Luca, 1. helyezett: Kiss Petra, 2. helyezett: Birkás Anna, 3. helyezett: Kolompár Szántiágó

A díjátadó után felsőseinkkel Jankovics Marcell János vitéz című rajzfilmjét tekintettük meg, s uzsonnára rétes is megérkezett, de lehetett a maradék pizzából is repetálni még. Uzsonna közben a modern áramlathoz tartozó rajz- és animációs kisfilmeken szórakozhattunk a rendezvény végéig.

Köszönjük a programot a Polgármesteri Hivatalnak és a vendéglátást a Family Diner Kft-nek!

 

További képek az Országos Rajzfilmünnep galériában!

Hagyományteremtő jelleggel indítottuk 5 éve iskolánkban az Irgalmassági témahetet, s az évek múlása igazolja, hogy kifogyhatatlan témát biztosít, illetve mindig időszerű. Szent Márton és Szent Erzsébet ünnepe között szoktuk lebonyolítani, évről-évre változatos feladatokat adva az ifjúságnak. Ilyenkor nemcsak az irgalmasság testi és lelki cselekedetei, hanem a 2 szent életpéldája is előtérbe kerül. Számos esetben igyekszünk a mai gyerekek számára „kézzelfoghatóvá tenni”, hogy ők mit tehetnek családjuk és társaik vagy tágabb lakókörnyezetük körében, s erre nagyon jó alkalom az irgalmassági témahét is. Nagy örömünkre idén a vírushelyzet sem okozott nehézségeket, így az óvodásokkal közösen tudtunk programot szervezni.

Egy KETT pedagógiás foglalkozással indítottam az együttlétet, mely során felelevenítettem a két szent életének, legendáinak legfontosabb eseményeit. A foglalkozás során megelevenedett pár fontos tárgy is, mely az elmélyülést segítette. Márton libás kalandja apropóján egy színes lúdtollal távoztak a csemeték, de előtte még várt ránk pár közös élmény. Szent Erzsébet kenyerét egy kis gasztronómiai élménnyel hoztam közelebb, ugyanis azt jelképezve puszedlit majszolhattak a csemeték. A közösen megépített városfal és templom köré pedig, mindenki elkészítette saját családi házát, melyekre kértük Isten gondviselő szeretetét, békéjét és a jótékony szív örömét. Ezeket a „képeket” nagy örömmel és odafigyeléssel alkották meg a gyerekek.

A program második felében kézműves foglalkozás keretében római sisakot gyárthattak a legények.  Jó volt látni, hogy amint a fejükre került, máris délcegebben álltak össze a légiós csoportképre. A kislányok sem maradtak fedetlen fővel, ugyanis fátyollal tuningolt hercegnői koronák születtek kezük nyomán. Ők is szebben, kecsesebben mozogtak a királyi ékkel fejükön.

Köszönöm Kocsis Kata kollégám sok-sok technikai segítségét (kézműves foglalkozás előkészítése, fotózás) és a tanító nénik, óvónénik aktív részvételét a kézműves lebonyolításában!

A felső tagozatosok feladata az volt, hogy osztálymunkában dolgozva készítsenek egy Facebook profilt Erzsébetnek vagy Mártonnak. Papíron beadva kértem a munkákat, mely során figyelni kellett a történelmi hűségre, életrajzi adatokra, de természetesen laza, könnyed, socialmedias köntösbe burkolva. Kreatív munkákat kaptam a csapatoktól.

Csengetési rend

1. óra:           8 – 8.45

2. óra:           9 – 9.45

3. óra:         10 – 10.45

4. óra:         11 – 11.45

5. óra:         12 – 12.45

6. óra:         13 – 13.45

7. óra:         14 – 14.45

Kapcsolat

 7012 Alsószentiván, Béke u. 112.

 info@fatimai.hu

  +36-25/504-710

  www.fatimai.hu

©2021 Fatimai Boldogasszony Általános Iskola

Az oldal sütiket használ a tökéletesebb felhasználói élmények érdekében. Részletekért nézze meg az adatvédelmi nyilatkozatunkat. További részletek.