A Fatimai Szűzanya első magyarországi búcsújáró helyén, Alsószentivánon májustól októberig, minden hónap 13-án, a fatimai jelenések napjain tartanak zarándoknapot. Az idei második búcsúnapon Horváth József nyugalmazott bodajki plébános tartotta az ünnepi szentmisét, aki hálát adott a jó Istennek azért, hogy ismét, ebben az évben is megkapta azt a kegyelmet, hogy szónok lehessen a Fatimai Szűz búcsújáró helyén.

Prédikációjában József atya felidézte Mária áldozatvállalását és Jézus szenvedéstörténetét, aki nem vetette le a keresztjét, hanem felment vele a Golgota hegyére, ahol meghalt értünk, hogy megváltsa a bűneinket, s feltámadásával számunkra is lehetőséget adjon az örök élet elnyerésére. Nekünk is türelemmel kell hordoznunk keresztünket, Isten nem hagy el a bajban bennünket. Ma is történhetnek velünk csodálatos események, megoldhatjuk életünk válságos időszakait. Ehhez követnünk kell Isten akaratát, útmutatását, amit kijelöl számunkra és kérnünk kell a Szűzanya közbenjárását, aki mindig meghallgatja a hozzá fordulókat.

Soha nem szabad feladnunk, nem szabad azt hinnünk, hogy Isten elhagyott bennünket. A jó Isten nem tud elhagyni, nem tud nem szeretni bennünket, hiszen Isten maga a végtelen szeretet. Ha Istenre bízzuk magunkat, vállaljuk a terheket, erőt is kapunk hozzá. A szenvedés tulajdonképpen kitüntetés Istentől, hogy keresztünket hordozva Jézus, áldozatainkat vállalva Mária példáját követhessük és ezáltal válhassunk igazán keresztényekké. Isten szeretete így válhat bennünk mások iránti éltető, cselekvő szeretetté – összegezte tanítását József atya.

Természetesen iskolánk tanulói is részt vettek a megszokott módon a szentmisén, közreműködtek a ministrálás során, valamint a körmenetben is. Az ünnepi szentmise végén Helter István köszönetet mondott mindazoknak, akik a búcsú méltó lebonyolításában, illetve előkészületeiben részt vettek, jelenlétükkel a kegyhelyet megtisztelték, József atyának pedig a megszívlelendő tanításért. A búcsú végül szentségimádással zárult, s a jelenlévők minden bizonnyal lelkiekben megerősödve tértek haza ezen a júniusi délelőttön is.

 

További képek a Június 13. galériában!

Az idei tanévben a szeszélyes időjárás miatt két napra osztottuk el gyermeknapi rendezvényünket. Mivel a meteorológusok jelentős csapadékot jósoltak korábban a mai napra, olyan programot találtunk ki, amit a tantermekben is meg tudunk valósítani. Így került sor a délelőtt folyamán rejtvényekkel egybekötött szabadulószobai feladatokra. A nyolcadik osztályosok vezetése mellett 8 vegyes életkorú csapatot alakítottunk a tanulókból. A nagyobbak komolyabb fejtörőkön agyalhattak, a kisebbek pedig az elrejtett Stopli rókákat keresték buzgón a termekben. (Nem, nem én javasoltam a Vidi kabalafiguráját. Igen, értékelem az ötletet. :-). A feladatok során kapott betűkódokból aztán a 8. osztályos csapatkapitányok sikerrel megfejtették azt a mondókát, amely levette a gonosz átkot a tanárokról, s lehetővé tette, hogy június 15-én megkezdődhessen a nyári pihenés.

 

 

A jól végzett munka jutalmaként a technikai dolgozóink által készített hot-dogot és pudingot fogyaszthatták el a tanulók, majd a sárbogárdi tűzoltók megérkezésével kipróbálhatták a gyerekek, milyen érzés egy igazi tűzoltóautóban ülni, s közelről megfigyelhettük a jármű berendezéseit is. S mivel az időjósok esős előrejelzése nem vált be, sikerült megvalósítani a korábbi elképzelésünket: a tűzoltók jóvoltából diákjaink 2 adagnyi habos vidámságban részesültek. 

 

 

A program jövő hét kedden zsetongyűjtő feladatokkal és a vaklicittel folytatódik! Addig is szép hétvégét mindenkinek!

 

További képek a Diákhét2022 galériában!

 

Többször adtunk hírt róla, hogy évek óta lelkesen gyakorolnak tanulóink a kosárlabdaszakkörön, ugyanakkor a hagyományos kosárlabda kupa az, ahol meg tudjuk mutatni tudásunkat, mivel a diákolimpiai kiírásokat nem a kis iskolákra szabták. A járványhelyzet miatt az idei tanév elején még a kupát sem mertük betervezni. Ezért örömmel fogadtuk a Sárbogárd SC által biztosított lehetőséget barátságos kosárlabda mérkőzésekre.

 

 

Úgy egyeztünk meg, hogy a sárbogárdiak is hozzánk hasonló összetételű, vegyes csapatokat állítanak össze. A vendéglátok két csapata és iskolánk kosarasai így egy háromcsapatos villámtornán mérték össze tudásukat. Sportszerű mérkőzéseken két győzelmet arattunk igazi csapatmunkával, így megkaptuk az I. helyről szóló oklevelet. Köszönjük a lehetőséget a sárbogárdiak csapatának, vendéglátásukat jövőre viszonozni szeretnénk az Alsószentiváni Kosárlabdakupán!

 

 

Megfigyelhető, hogy bár rendkívül kicsi a merítési lehetőségünk, általában sikerül egy jó kis kosárlabdacsapatot kinevelnünk. Része van benne egy elhivatott pedagógusnak Boros Tamás személyében, aki az edzéseken a mozgás mellett a taktika alapelemeit is igyekszik megtanítani a csapatnak, elvégre a kosárlabdát ésszel (is) kell játszani. Szerepe van Bölcskei József tornatanárnak, aki szintén besegített edzéseken a társaságnak. Része van a rengeteg gyakorlásnak, hiszen a leindítások befejezését nem lehet eleget gyakorolni. Része a tanulók lelkesedése is, hiszen az edzéseken túl számtalanszor látom őket a sportpályán gyakorolni. Része a jó közösségi szellem is, mert enélkül nem lehet igazi csapatot alkotni. A siker titkát tehát nem egy tényezőben találjuk meg.

Egy dolog viszont biztos: sok munkával egy kis iskolának is lehet jó csapata – ha a csapattagok is így gondolják és elvégzik a rájuk eső munkát. Sokan szeretnének munka nélkül teljesítményt elérni, de ez a sportban (sem) megy. Szép volt, lányok-fiúk! Hajrá Szentiván! Hajrá Sárbogárd!

 

További képek a Diákhét2022 galériában!

Amíg a nagyobbak a logikai bajnokságon tágították szellemüket, a kisebbeknek is adtunk lehetőséget társasjátékokon keresztül, hogy köszörüljék elméjüket, fejlesszék figyelmüket. Páros, illetve csapatmunkával ők is remekül szórakoztak, amit természetesen szintén megörökítettünk, s a fotókat örömmel osztjuk meg.

 

 

További képek a Diákhét2022 galériában! (A képtár végén)

 

 

A tanulók logikai fejlesztés érdekében végzett munkánk során 3 éve került beépítésre a matematika órai keretek között a logikai négyzetméteres játék. Mivel az egyik legnépszerűbb kihívássá vált a felsős tanulóknak a négyzetméteres játék megnyerése, amivel szívesen foglalkoznak a matematika órák során. Így Varga Angéla tanárnő a nagy sikerre való tekintettel 2019-ban meghirdette a diákoknak az iskolai bajnokságot. Az idei diákhéten, a járványügyi korlátozások eltörlésének köszönhetően immár harmadik alkalommal került sor a bajnokság meghirdetésére.

Miután lezajlottak az osztályonkénti selejtezők, minden évfolyamból egy tanuló vett részt a négyes döntőben: az 5. évfolyamot Segesdi József, a 6.-at Bazsonyi Barbara, a 7.-et Madarasi Bori, a 8. osztályt pedig Szarka Ádám képviselte. Az osztálytársak lelkes szorítása mellett a III. négyzetméter logikai bajnokságot Ádám nyerte, a második helyet Bori, a harmadikat Barbi szerezte meg, a negyedik pedig Jocó lett. Jövő tanévben meghirdetjük a negyedik alkalmat is, lesz esélye mindenkinek újra bizonyítani!

 

További képek a Diákhét2022 galériában!

Sajnos, az elmúlt 2 évben a járvány miatt nem tudtuk megvalósítani ezeket a programokat, de végre semmi sem állt az osztály útjába, még az időjárás is kedvünkre való volt.

Bepattantunk az iskola kisbuszába és jó hangulatban, zenét hallgatva robogtunk a 6-os főúton, s meg sem álltunk Tabajdig, ahol a „Mezitlábas Park” bejárásával indítottuk programjainkat. Pár tanulói reakció:

 „Voltak kellemes és kevésbé kellemes járó felületek.

„Nagyon jó volt, csak kicsit hideg volt a föld.”

„Nagyon izgi volt, hogy különféle talajokon lépdelhettünk.”

„Nekem nagyon tetszett, főleg, amikor kavicsokon kellett menni.”

 Miután végigértünk, kicsit játszótereztünk és átmentünk Alcsútdobozra az Arborétumba. Gyönyörű volt a kastély környéke és az egész hely. Hangulatosak voltak a tavon átívelő hidak, vadregényes szigetek. Vonulgattunk a „Gyermekkert” zöldellő lugasában, pózoltunk a Gloriett alatt, elmerengtünk az Alpinétum Mária szobránál és bebújtunk a medveketrecbe. Az árnyas fák alatt piknikeztünk egyet, ami nagyon stílusosra sikeredett a kastélyrom adta háttérrel. Mi magunk sem gondoltuk, hogy több órát töltünk a természet lágy ölén – azonban a különleges növények, szökőkutak, a 19. századi romok varázslatos világa igencsak rabul ejti a látogatót.

 A következő úticél a tordasi Western falu volt. Mielőtt bementünk, felvettük a kockás ingeinket, amit meg is dicsértek a helyi cowboyok. Már az érkezésünkkor tudtuk, hogy jó helyre csöppentünk, ugyanis csoportképet szerettünk volna készíteni a bejáratnál, amikor az egyik legény pisztolylövést adott le, amitől megállt ereinkben az ütő.  Jót mulatott rajtunk és mivel vártak minket, bekisért a Bankba, ahol lecuccoltunk.

Kaptunk egy kísérőt, aki a Tájházat mutatta meg legelőször. Itt sok régi tárgyat láthattunk, amit dédszüleink mindennapjaikban használtak, de nekünk már magyarázatra volt szükségünk, hogy megtudjuk, mire valók. Volt itt egy kis tó és egy kilátó is, természetesen körülnéztünk a magasból.

Az indián falu tövében íjászkodásra volt lehetőség. A legtöbb pontot szerzőnek, egy Top Joyt ajánlott fel az osztályfőnökünk, amit Májer Diána nyert meg – bosszantóan, 1 ponttal előzve meg vetélytársát.

Újra szól a hatlövetű, vagyis az indiánok fegyverei után a cowboyok coltjai csillantak kezünkben, illetve a verőfényes napsütésben.

Ezután jól esett leülni a Salon hűvösében és elnyalogatni egy jégkrémet.

Majd következett a rodeóbika-szimulátor, ami ránézésre ugyan lassan mozgott, de épp elég volt nyeregben maradni.

 „A bika tetszett a legjobban, mert kihívás volt rajta ülni.”

„Nekem a bika tetszett a legjobban.”

Iskolánkban Boros Tamás tanár úr jóvoltából évtizedes hagyományai vannak a kosárlabda szakkörnek. Az elmúlt években jó kapcsolatot alakítottunk ki a sárbogárdi kosarasokkal is: rendszeres vendégeink a kosárlabda kupáinkon, s mi is viszonoztuk már látogatásukat Mikulás kupán vagy edzőmeccseken.

 

 

Dr. Krencz Balázs felajánlásának köszönhetően most arra is lehetőségünk adódott, hogy az Alba Fehérvár - Falco KC Szombathely bajnoki elődöntő 2. mérkőzését élőben nézhesse meg a csapat Székesfehérváron. Iskolánk kisbuszával tegnap el is látogattak a rangadóra, ahol a fordulatos összecsapás (szoros, kemény küzdelemben 2 ponttal nyert a Falco) nagy élményt jelentett a gyerekeknek és kísérő tanáraiknak egyaránt.

 

 

Köszönet mindenkinek, aki ezt a programot segített összehozni, nagyon jól éreztük magunkat!

Az ötödik osztályosokkal Szekszárdra mentünk kirándulni. Már az is nagy élményt jelentett a diákoknak, hogy vonattal utaztunk.

A vasútállomásról egyenesen a Wosinsky Mór Múzeumba sétáltunk át, ahol izgalmas tárlatvezetésben lehetett részünk. Józsi bácsi megénekeltette a gyerekeket, s amikor kicsit lankadt a figyelem, akkor kártyatrükköket vetett be, amit a gyerekek nagyon élveztek!

 

 

Ezután megebédeltünk egy közeli parkban. Az étkezésünket fagyival zártuk a Mézeskalács Kávézóban, majd a megyeház közelében tettünk egy sétát. A pünkösd közelsége miatt voltak árusok a városközpontban, így végigsétáltunk a bazársoron, s aki szeretett volna, vehetett ajándékokat a szeretteinek.

Az állomás felé közeledve még épp belefért egy jégkása, ami a meleg napon mindenkinek nagyon jól esett!

Jákob Zoltánné osztályfőnök

 

További képek az Osztálykirándulások galériában!

Ma délután kedves és bensőséges ünnepség keretében került sor a nagycsoportosok ballagására.

Morvai Anikó óvó néni nagycsoportosokhoz fordulva sok emléket idézett fel:: a sétákat, a kirándulásokat, vagy éppen a sok játékos órát, amit együtt tölthettek a gyerekek. Kifejezte köszönetét a szülőknek is, akikkel nagyon jól együttműködtek az elmúlt évek alatt. Végül azt kívánta a ballagóknak, hogy az iskolában is legyenek ilyen lelkes, szorgalmas gyerekek, mint amilyennek az oviban megismertük őket.

A nagycsoportosok szép műsort adtak elő a szülőkből, nagyszülőkből és testvérekből összegyűlt közönségnek: először A három kismalac című mesét játszották el, majd tánctudásukat mutatták be, végül pedig versekkel, illetve egy kis énekkel is elköszöntek az óvodától.

 

 

Településünk önkormányzata nevében Husvéth Imre polgármester úr is búcsúztatta a nagycsoportosokat egy-egy szál rózsával,

2022.  június 2-án 14.00 órakor a székesfehérvári Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban került sor a Nemzetemnek vagyok katonája című, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete által meghirdetett rajzpályázat díjátadó ünnepségére. Az eseményen fenntartónk, Spányi Antal is mondott köszöntőt és méltatta a Kárpát-medence minden tájáról beérkezett, mintegy 1300 pályamunkát. Püspök atya köszönetet mondott a gyerekeknek is az alkotásokért, de megköszönte a hazaszeretetre nevelést a rajzokon keresztül a felkészítő tanároknak, illetve a tanulók családjának is.

A Fatimai Boldogasszony Általános Iskola és Óvoda pályázatot hirdet 2022. szeptember 1-jei kezdéssel a következő munkakörökre:

1) Óvoda: óvodai intézményegység-vezető

elvárások:

- római katolikus felekezethez tartozás és ennek megfelelő életvitel

- minimum 5 év szakmai tapasztalat

 

 2) Iskola:

- testnevelés szakos általános iskolai tanár

- informatika szakos általános iskolai tanár

- ének szakos általános iskolai tanár

- rajz szakos általános iskolai tanár

 A tanári állásoknál teljes állású kinevezés, illetve óraadói megbízatás is lehetséges, személyes megbeszélés alapján.

Juttatások: besorolási bér és jutalmak a közalkalmazotti bértábla szerint, munkába járás 15 Ft/km.

Benyújtandó: 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, fényképes szakmai önéletrajz, motivációs levél, végzettséget igazoló dokumentumok másolata

A pályázatok benyújtásának módja: postán (7012 Alsószentiván, Béke út 112.), illetve az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen keresztül.

További információ: Kiss Attila igazgató tel.: 06 (25) 504-710; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Lassan véget ér a 2021-2022-es tanév, ami egyben azt is jelenti, hogy ismét szárnyra bocsátunk egy 8. osztályt. Hagyományainkhoz híven ők is megtervezhették, milyen legyen az osztálytablójuk, amit ma vettünk át a fényképésztől. Ugyancsak megszokott, hogy honlapunkon is megosztjuk a tablót a diáktársak, rokonok, barátok és üzletfelek nagy örömére.

Csengetési rend

1. óra:           8 – 8.45

2. óra:           9 – 9.45

3. óra:         10 – 10.45

4. óra:         11 – 11.45

5. óra:         12 – 12.45

6. óra:         13 – 13.45

7. óra:         14 – 14.45

Kapcsolat

 7012 Alsószentiván, Béke u. 112.

 info@fatimai.hu

  +36-25/504-710

  www.fatimai.hu

©2021 Fatimai Boldogasszony Általános Iskola

Az oldal sütiket használ a tökéletesebb felhasználói élmények érdekében. Részletekért nézze meg az adatvédelmi nyilatkozatunkat. További részletek.