Tisztelt Érdeklődők! Kedves Szülők!

 

Az általános iskolai beiratkozás a 2022-2023. tanévre kétféle módon tehető meg:

 

1) Közvetlenül, személyesen 2022. április 21-22-én (csütörtök-péntek) az iskolábanA személyes beiratkozás során a gyermek oktatási azonosítóját, TAJ kártyáját, lakcímkártyáját kell bemutatni, valamint szándéknyilatkozatot kell helyben kitölteni. A személyes beiratkozás helye az igazgatói iroda.

 

2) Emellett a beiratkozást fenntartónkkal egyeztetve a tavalyi tanévhez képest elektronikus úton keresztül is biztosítjuk, ha valaki személyesen nem tud megjelenni. Amennyiben szeretnének élni az elektronikus beiratkozással, az ezzel kapcsolatos dokumentumokat (szándéknyilatkozatok, adatvédelmi tájékoztatók) a Beiratkozóknak menüpontból tölthetik le. A kitöltött szándéknyilatkozatot az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre kérjük küldeni. 

Intézményünk életét honlapunk bőséges hír- és képanyaga mellett a Rólunk menüpontból is megismerhetik.

Köszönjük megtisztelő bizalmukat!

 

Tisztelettel: Kiss Attila intézményvezető

Köztudott, hogy nálunk mindig történik valami érdekes, legfeljebb a napi teendők mellett kevesebb idő jut róla beszámolni :-).

Kihasználva a mai szabad estét, röviden szeretnénk hírt adni a következő eseményekről:

 

1) 6. osztályosaink technikaórán az Állatbarát iskola jegyében elkészítettek egy rovarhotelt is.

 

Március 15-én délután öt órakor Matteo Bruni szentszéki szóvívó jelentette be a vatikáni Sajtóteremben Ferenc pápa szándékát, hogy „az Angyali Üdvözlet napján Oroszországot és Ukrajnát Szűz Mária Szeplőtelen Szívének szenteli”.

A Szűzanya az 1917. július 13-i fatimai jelenésében kérte, hogy „Oroszországot szenteljék az ő  Szeplőtelen Szívének”, hozzátéve, „hogy ha ezt a kérést nem fogadják el, Oroszország elterjeszti eltévelyedéseit az egész világon, háborúkat és üldöztetéseket mozdítva elő az egyház ellen. A jók mártírhalált szenvednek, a Szentatyának sokat kell szenvednie, különféle nemzetek pusztulnak el „ – szól az üzenet. A fatimai jelenések után különféle felajánlásokat tettek a pápák Szűz Mária Szeplőtelen Szívének. Szent II. János Pál pápa pedig 1981. június 7-én, Pünkösd ünnepén az általa „felajánlási aktusnak” nevezett imádságában így fohászkodott:

„Ó, emberek és népek Anyja, Te ismered minden szenvedésüket és reményeiket. Anyaként átérzed a világot megrázó küzdelmet a jó és a rossz, a világosság és a sötétség között, fogadd a Szentlélekben közvetlenül Szívedhez szóló kiáltásunkat és kérünk, az Úr Anyjának és Szolgálólányának szeretetével öleld át azokat, akik leginkább várják ezt az ölelést, együtt azokkal, akiknek a felajánlását Te különlegesen is várod. Kérünk, vedd anyai oltalmadba az egész emberi családot, amelyet szeretettel Rád bízunk, ó Édesanyánk! Közelegjen el mindenki számára a béke és a szabadság ideje, az igazság, az igazságosság és a remény ideje!”

Az ukrajnai háború miatt az idei Angyali Üdvözlet napján, vagyis Gyümölcsöltő Boldogasszony ünnepén Ferenc pápa is imádkozott a békéért, valamint Oroszországot és Ukrajnát is felajánlotta Szűz Mária Szeplőtelen Szívének. A békéért szóló imához természetesen minden keresztény csatlakozhatott.

A Lázár Ervin program keretében tegnap iskolánk 1. évfolyamos tanulóira került sor, akik a Kettőspont Kulturális és Művészeti Alapítvány  szervezésében az Eltáncolt cipellők című előadást tekinthették meg az előszállási Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtárban. A  bukovinai székely népmesén alapuló  zenés és élőszereplős bábos előadás nagyon tetszett a gyerekeknek. Élvezték tehát diákjaink ezt az interaktív produkciót is, köszönjük a lehetőséget és a szervezést a Dunaújvárosi Tankerület munkatársainak!

 

 

További képek a Lázár Ervin Program galériában!

Az alsó tagozatos tanulók ma délelőtt - kihasználva, hogy Sándor napján elméletileg megszakad a tél - tanulmányi sétát tettek a szabadban, melynek célja a környezetismeret órákon tanultak gyakorlati megfigyelése volt. Hiszen bármilyen színesen, élvezetesen is adja le egy tanár a tananyagot, az órai szemléltetés nem ér fel egy olyan foglalkozással, amikor természetes közegükben, élőben tudjuk tanulmányozni pl. a birkanyájat, az őzeket, vagy a meg is simogatható macskakölyköket. A gyerekek így nagyon élvezték a sétát, szép emlékeket gyűjtöttek be a mintegy másfél órás terepbejárás alatt. A kiruccanás során megfigyelhettek egy "ösztövér kútágast, hórihorgas gémmel", valamint a virágzó téltemetőben is kigyönyörködhették magukat.

 

 

További képek a Tavaszi séta galériában!

A Lázár Ervin program keretében ma iskolánk 2. évfolyamos tanulóira került sor, akik a Budapest Táncszínházért Alapítvány  szervezésében a Holle anyó című előadást tekinthették meg a sárbogárdi József Attila Művelődési Központban. A klasszikus Grimm mesét a gyerekek táncos előadás formájában láthatták, ahol a mesélő mondott egyedül szöveget, a cselekményeket tánc formájában varázsolták a színpadra az előadók. Nagyon élvezték diákjaink ezt a produkciót is, köszönjük a lehetőséget és a szervezést a Dunaújvárosi Tankerület munkatársainak!

 

Március 15-e jelképpé vált, nemzetünk szabadságszeretetét, szabadság utáni vágyát fejezi ki. Erre emlékeztünk a 6. osztályosok emlékműsorával az iskola tornatermében a Himnusz közös eléneklése után. A 12 pont mondanivalója még ma is aktuális, 1848 a mai napig példát mutathat számunkra: soha, semmilyen helyzetben nem szabad feladnunk, mindig küzdenünk kell egy szebb jövőért, ahogy azt a márciusi ifjak is tették. Az ő emléküket, tetteiket idézték fel a 6. osztályosok iskolatársaik számára, vázolva 1848. március 15-e történelmünk részévé vált eseményeit. A záró dalba besegítettek a 8. osztályosok is, majd iskolánk himnuszát, a Boldogasszony anyánk népi éneket követően az iskolai feszületnél nemzetiszínű zászlók letűzésével emlékeztünk meg mindazokról, akik a magyar szabadságért küzdöttek, s ha kellett, életüket is feláldozták érte.

 

 

További képek a Március 15. galériában!

A húshagyókedd a nagyböjt kezdetét megelőző utolsó nap a keresztény egyházi évben, azaz a hamvazószerda előtti nap. A név is a böjt kezdetére utal, azaz ezen a napon lehet utoljára húst fogyasztani. Mind Magyarországon, mind a világ számos más pontján különféle ünnepségek és népszokások kapcsolódnak e naphoz, sok helyütt karneválnak vagy fesztiváloknak ad helyet.

Nagy-Britanniában (illetve az angolszász országokban) Pancake Day-nek (Palacsinta Nap) is nevezik (a hivatalos anglikán Shrove Tuesday megnevezés mellett). A név eredete az 1400-as évekre nyúlik vissza, és azzal magyarázható, hogy a nagyböjt előtti utolsó napon a háztartásban található tojás és zsír elfogyasztásának egyik legegyszerűbb (és emellett legkellemesebb) módja a palacsinta készítése volt.

Iskolánkban a harmadik osztállyal ünnepeltük meg egy angol óra keretében a Palacsinta napot, lévén az ő könyvük tesz róla említést, s tartalmaz hozzá kapcsolódó feladatokat. A gyerekek nagyon élvezték a játékos órát és természetesen a finom lekváros és kakaós palacsintákat is.

 Jákob Zoltánné angoltanár

 

További képek a Palacsinta nap galériában!

 

Iskolánk 7. osztályos tanulói március 9-én a Lázár Ervin Program keretében a fővárosba látogattak.

Mindenki örült a kora tavaszi kirándulásnak. Kaszás Karcsi bácsi kényelmes buszával utaztunk az alapi és cecei diákokkal együtt. Utóbbi társaság az 1848-49-es szabadságharc kapcsán, míg mi Mátyás király hadviselése témájában vettünk részt egy rendkívüli történelemórán a Hadtörténeti Múzeumban.

Mátyás alakja többnyire a népmesék által idealizált igazságos uralkodóként lebeg előttünk. Most azonban a kor fegyverviselési szokásait és Mátyás király hadjáratait, illetve a német-római császárságért folytatott törekvéseit, a török visszaszorításáért tett lépéseit ismerhettük meg. Az órát vezető fiatalember laza, könnyed, közvetlen stílusban tartotta az órát az ifjúság bevonásával. Bár a tavaly tanult alapismeretek kissé megfakultak és a csapat kicsit szégyenlősre vette a figurát, azért sikerült a válaszokat előhozni belőlük.

Az elméleti ismeretek után egy vállalkozó legény (Krisztofer) korabeli, nehézlovassági öltözetet ölthetett. Megfigyelhettük az általuk használt fegyvereket is. Majd egy kiválasztott (Nikolasz) gyalogos katonává avanzsált. Megismerhettük az ő fegyvereiket is és a szegény emberek késkardjának történetét. Végül egy lány (Maja) is kiválasztásra került, aki a számszeríjjal való harcmodort és a hozzá tartozó védelmi feladatokat szemléltette. Ezután a gyerekek védőkesztyűben kézbe vehették a fegyvereket, vérteket. Érdekes, tartalmas foglalkozás volt.

A múzeumba igyekezve megcsodáltuk a Halászbástyát és a róla nyíló panorámát, visszafelé pedig a Budavári palota épületeit, a Sándor palotát és a Siklót – igaz, utazni már nem utaztunk vele. Sőt a rejtett szobrok között még a kockásfülű nyúl figuráját is felfedeztük.

A félévezredes történelem hőseinek emlékével sétáltunk a többszáz éves történelmi épületek között és emlegettük, hogy a közelgő ünnep hőseinek, a forradalom és szabadságharc ifjainak utódaiként talán majd egyszer a mi tetteink is történelem fontos részévé válnak.

Köszönjük az élményeket a múzeum szakembereinek, a szervezést pedig a Dunaújvárosi Tankerület munkatársainak!

Kanyóné Somogyi Tünde kísérő tanár

 

További képek a Lázár Ervin Program galériában!

Márciustól ismét zajlanak a Lázár Ervin Program (LEP) rendezvényei, melynek keretében a tanév során a 3., 5., 6. és 8. évfolyamos tanulóink is eljuthattak színvonalas műsorokra. Március 3-án iskolánk 4. évfolyamos tanulóira került sor, akik a Kolompos a Gyermekekért Alapítvány  szervezésében a Kolompos mulatság című előadást tekinthették meg a sárbogárdi József Attila Művelődési Központban. Az interaktív műsort nagyon élvezték tanulóink, akik még a színpadon együtt is táncolhattak a zenészekkel.

 

 

További képek a Lázár Ervin Program galériában találhatók.

A program a jövő héten a 7. osztályosok múzeumlátogatásával folytatódik.

Felnőtt életünk minden egyes napja logikusan felépített tevékenységek egymásutánja. Ébredés, felkelés, felöltözés, útra kelés, elintéznivalók megszervezése, hazaérkezés, pihenés. Ha felcserélnénk a sorrendet, bizony érdekes helyzetekbe kerülnénk… Mi magunk is jobban érezzük magunkat, ha kiszámíthatóbb a tennivalónk; ha tudjuk, hogy mi mivel jár, minek mi a következménye. Vajon ez a képesség velünk született vagy „útközben” tanulunk meg a logikusan gondolkodni?

A gondolkodás az emberi megismerőtevékenység legmagasabb foka, és szoros kapcsolatban van a beszéddel és a nyelvvel, hiszen ez a legegyszerűbb módja, hogy kifejezzük magunkat. Legalább ennyire elválaszthatatlan az intelligenciától is, mivel a különféle helyzetekben, problémamegoldáskor együtt vesznek részt.

Március 2-án, Hamvazószerdán kezdődött meg a Húsvétot megelőző negyven napos böjti időszak.

A nagyböjt a keresztények számára bűnbánati időszak, amely alkalmat ad a lemondásra, a hitben való elmélyülésre és kiengesztelődésre, hogy méltóképpen felkészülhessenek Jézus Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére.

Szigorú böjtöt Hamvazószerdán és Nagypénteken tartanak. E napokon csak háromszor esznek és egyszer laknak jól. E két napon és nagyböjt többi péntekén 14 éves vagy annál idősebb tagjait arra kéri az egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst. A böjt - mely háromszori étkezést, ebből egyszeri jóllakást és a hústól való tartózkodást foglalja magában - 18 éves kortól a megkezdett 60. életévig kötelező. Hústilalom alól felmentést kaphatnak a betegek és azok, akik nem saját asztaluknál étkeznek, de ilyen esetben más bűnbánati cselekményt kell végezniük.

Mint a reggeli ima során Helter Istvánpüspöki biztos atya felelevenítette a tanulóknak, hamvazószerdán a pap hamuval jelöli meg a hívek homlokát bűnbánatuk jeleként. Ezt a szokást az őskeresztény hagyományból merítik, amelyben a hívők a vezeklés részeként hamut szórtak a fejükre. Jézus Krisztus nyilvános működésének megkezdése előtt negyven napot töltött a pusztában, amelynek mintájára az Egyház a II. századtól kezdődően alakította ki ezt a húsvéti előkészületi időt.

István atya vezetésével közösen elmondtuk a Miatyánkot, majd iskolánk tanulói, tanárai és dolgozói is hamvazkodáshoz járultak. István atya és Tündi néni az előző évi szentelt barka hamujával jelölték meg homlokunkat. A hamuval hintés azért is ősi jelképe a bűnbánatnak, mivel a hamu egyben az elmúlásra, a halálra figyelmezteti az embert.

További képek a Hamvazószerda galériában.

Csengetési rend

1. óra:           8 – 8.45

2. óra:           9 – 9.45

3. óra:         10 – 10.45

4. óra:         11 – 11.45

5. óra:         12 – 12.45

6. óra:         13 – 13.45

7. óra:         14 – 14.45

Kapcsolat

 7012 Alsószentiván, Béke u. 112.

 info@fatimai.hu

  +36-25/504-710

  www.fatimai.hu

©2021 Fatimai Boldogasszony Általános Iskola

Az oldal sütiket használ a tökéletesebb felhasználói élmények érdekében. Részletekért nézze meg az adatvédelmi nyilatkozatunkat. További részletek.