A téli szünet előtti utolsó tanítási nap hagyományosan az iskolai karácsony napja. Ezen a napon a karácsonyfára felkerülnek az iskola tanulóit és dolgozóit jelképező díszek. A napot a folyosón kezdtük, nyitásként a katolikus hittanosok pásztorjátékával készültünk fel a legszebb ünnepre. Hiszen ne feledjük: a karácsony igazi üzenete az, hogy Isten megváltót küldött a földre, a legnagyobb karácsonyi ajándék maga Jézus Krisztus.

 

 

 

Az osztálydíszek felaggatásával (köszönjük a szép díszeket Lakatosné Haris Ivettnek, valamint az iskoladíszt és a folyosói kandallót Vargáné Agócs Martinának) és az osztályok karácsonyi csomagcseréjével hangolódtunk tovább a karácsonyra.

 

 

Zárásként nem maradhatott el a megszokott tombolahúzás sem. A felajánlásoknak köszönhetően sok-sok nyeremény talált gazdára. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik a sorsoláshoz küldtek tombolatárgyakat valamennyi gyermekünk javára, többen egy egész táskányi aprósággal, ami a gyerekek örömforrása lehetett ma délelőtt. Jólesett a tanároknak is a gyermekektől kapott apró ajándék, 8. osztályosaink pl. valamennyi pedagógus és dolgozó munkáját megköszönték. Sokat jelent számunkra, hogy vannak, akik a jó dolgokban igyekeznek segíteni bennünket a negatívumok hajszolása helyett, s ezzel a legnehezebb időszakban adnak számunkra lelki megerősítést. Köszönjük minden támogatónknak!

Kiemelten köszönjük étkezési szolgáltatónk, a Family Diner Kft. karácsonyi meglepetését is: jóvoltukból intézményünk valamennyi tanulója pizzát kapott ebédre!

Végül eljött a várva várt pillanat: itt a több mint kéthetes téli szünet! Ezúton is kívánunk minden partnerünknek áldott karácsonyi ünnepeket!

 További képek a Karácsony galériában!

December 18-án, az egész délelőtt az ünnepről szólt. A gyermekek szép ruhában érkeztek az óvodába, a feldíszített külső után a belsőjük díszítése következett. Beszélgettünk arról, hogy kinek mi jut eszébe a karácsonyról. Sokan az ajándékok bontását mondták, de akadtak olyanok is, akik a közös süteménykészítéseket, a családdal együtt töltött időt, a karácsonyfát és a kis Jézus születését emelték ki. A Szent Család történetét már több ízben megismertettük a gyermekekkel. Helter István atyával és Vargyasné Angéla nénivel is Jézus születéséről értekeztünk a templomban. Megbeszéltük, hogy a legnagyobb ajándék a világon Jézus volt az emberek számára. Isten szereti az embereket, ezért is küldte el nekünk egyszülött fiát. Isten bizony úgy szeret mindenkit a Föld felszínén, mint anya vagy éppen apa a gyermekeit. Szeretetet ajándékozott számunkra Jézus születése által. És mi felnőttek és akár az óvodás gyermekek is tudnak ilyen ajándékkal kedveskedni a másiknak. Szeretet adhatunk barátainknak, szüleinknek, rokonainknak, de akár az óvó néniknek is. 🙂Az óvodások elmondták, hogy ők bizony, hogyan tudják kimutatni a szeretetüket és sok bölcs gondolattal gazdagodtunk, mi felnőttek. Az elmélkedések után közös karácsonyi, adventi dalokat énekeltünk és bemutattuk István atyának, hogy hogyan is szoktunk imádkozni az óvodában.
 
 
A templomlátogatást a kegyhely külső részén található Betlehemi szobrok megtekintése követte. Végül pedig madárbarátaink részére mi is vittünk ki egy kis meglepetést a madáretetőnkhöz, madáreleség formájában. Remélhetőleg így már nekik is boldog madárkarácsonyuk lesz 🐤🦉🕊🎄.
Az óvodába visszatérve pedig igazi csoda várta a gyerkőcöket.👼👼👼 A karácsonyi angyalok megannyi ajándékot hagytak a gyermekek által feldíszített karácsonyfa alatt.🎄 Mindenki igazán jó gyermek volt a csoportban , hiszen rengeteg ajándékot kapott a Mókus csoport. Az angyalkák pedig a környezetvédelemre is figyeltek, hiszen minden meglepetést textilanyagokba csomagoltak, hogy legközelebb is fel lehessen használni azokat.
Hálásan köszönjük mindazok segítségét, akik bármilyen formában hozzájárultak az csoport ajándékaihoz! A gyermekeket nagyon boldoggá tették!🎇🎆
Áldott, békés ünnepeket kívánunk mindenkinek!
 
További képek a Karácsony óvodai galériában!
 
Turzainé Gazsó Kata

Minden olyan család megjelent a Luca-napi adventi kézműves programunkon, akik nem voltak betegek vagy éppen nem utaztak el. Nagy öröm ez számunkra, hiszen ez is jelzi, hogy milyen összetartó közösséget alkotunk. Eljöttek testvérek, régi óvodások, akadtak ügyeskezű nagymamák, tanító nénik és még sokan mások. Lehetett mézeskalácsot díszíteni, szódabikarbónás karácsonyi gyurmát szaggatni, Luca-búzát vetni, adventi koszorúkat, grincsfát készíteni, díszíteni, csengettyűs karácsonyfadíszt alkotni, karácsonyi könyvjelzőt, díszeket barkácsolni.
Az adventi hangolódás jegyében Ricsi bácsit is meghívtuk egy kis örömzenélésre. A közös éneklés nagyon felszabadítóan hatott kicsikre és nagyokra egyaránt. Igazán jó hangulatot teremtett a karácsonyi dalok eléneklésével. Köszönjük, hogy ismét támogatott minket énekhangjával és gitárkíséretével.
Köszönjük, hogy sok szülő vállalkozott a barkácsasztalok biztosítására, kézműves ötletek kigondolására. Köszönjük a felajánlott mézeskalácsokat, eszközöket, karácsonyi kiegészítőket!
 
További képek az Adventi készülődés óvodai galériában!
 
Turzainé Gazsó Kata

Advent 3. vasárnapján óvodásaink működtek közre a települési gyertyagyújtáson. Kedves kis műsoruk egy  igen-igen szomorú kis fenyőfáról szólt, aki szeretett volna karácsonyfa lenni, de ehhez kicsi volt és díszekkel sem rendelkezett. Szerencsére nem hagyták cserben a társai, s az előadás végére a  fenyőfa is megvigasztalódott. Belegondolva az advent igazából erről szól: tudjuk-e lélekben feldíszítve magunkat előkészíteni a legszebb ünnepre, a külső díszek mellett belső értékekkel fogadni, várni a Megváltót? Átérezzük-e, hogy a másokért végzett segítség, szolgálat számunkra is igazi ajándék? A műsorban felcsendülő énekeket Nagy Richárd tiszteletes kísérte gitáron, köszönjük az ő közreműködését is!

 

További képek az Adventi gyertyagyújtás óvodai galériában!

Adventi csendben

Adventi csend van.
Nincs hang, csak lélek-beszéd.
Adventi csendben
Lehullok, Uram eléd.
Adventi csendben
Csak hitem kis mécse ég,
Adventi csend van,
Körülöttem mély a sötét.

Adventi csend van…
Készül-e, mondd, a szíved?
Adventi csendben
Gyümölcsöt hoz-e hited?
Adventi csendben
Szunnyadsz tán? Lámpád nem ég?
Adventi csend van…
Krisztus vár éretted még.

 

A mai szentmise előtt a katolikus hittanosok pásztorjátékával hangolódhattak a templom látogatói a legszebb ünnepre. Hiszen ne feledjük: a karácsony igazi üzenete az, hogy Isten megváltót küldött a földre, a legnagyobb karácsonyi ajándék maga Jézus Krisztus. Köszönjük a műsort a gyerekeknek és a felkészítést hitoktatójuknak, Vargyas Jánosné Angéla néninek!

 

További képek a Pásztorjáték galériában!

A Léghajó Meseszínház most nem a megszokott módon jött el óvodánkba. Ezúttal egy új színész kollégájukkal ismerkedhettünk meg, aki többek között Bendegúz szerepébe bújt bele és eljátszotta nekünk a Mikulás kesztyűje című mesét. 
A történet arról szólt, hogy Bendegúz és Cin-cin kisegér megtalálták a Mikulás kesztyűjét és szerették volna visszajuttatni a tulajdonosának. A két főhősnek számtalan akadályon keresztül vezetett az útja a Mikulás otthonába. Az első akadálynál le kellett győzniük önmagukat, azaz tanulniuk kellett valamit újat. A második akadály arról szólt, hogy a főhősöknek szembe kellett nézniük a félelmükkel és le kellett győzniük azt. A harmadik mérföldkőnél viszont jót kellett tenniük valakivel, meg kellett nevettetniük az örök szomorúságban élő mézeskalács királyt.  Miután teljesítették a három próbát, meg is érkeztek a Mikulás házához, de sajnos nem volt otthon (ajándékot vitt a gyerekeknek világszerte), csak a felesége, Mikulás anyó fogadta a vendégeket. Ő is nagyon megdicsérte a főhőseinket és jutalmul varázslattal visszajuttatta őket az otthonukba. Ezért pedig nagyon hálás volt Bendegúz és Cin-cin is. 
 
 
 
Az előadás érdekes volt és minden gyermek nagyon élvezte. Bátran és szeretettel fogadták a látottakat és hallottakat. Köszönjük a szülőknek, hogy ily módon is tudtuk gyarapítani a gyermekek tudását, ismeretanyagát. A Márton és Erzsébet napi gyermekjátszó délután zsákbamacska bevételéből tudtuk finanszírozni az előadást!
 
Turzainé Gazsó Kata
 
 
További képek a Léghajó színház galériában!

Második napi programunkat a reggelit (tea, zsemle, kockasajt, vaj, uzsonnasonka, paprika) követően egy kis lelki ráhangolódással kezdtük: a tábor kápolnájában az első karácsony történetét ismerhettük meg (pontosabban: ismételhettük át) interaktív formában a Szentírás alapján a Megváltó érkezésének hírül adásától kezdve a napkeleti bölcsek megérkezéséig.

Majd a színházterembe mentünk, ahol a Diótörő fantázia produkció karácsonyi varázslattal kápráztatott el bennünket. A program részeként a Fővárosi Nagycirkusz magyar és külföldi artistái, művészei Zánkára látogatnak, és egy, csak az Erzsébetkarácsonyon bemutatott, egyedi műsorral készülnek a gyerekeknek. A műsorban fellépnek többek között egyensúlyozó művészek, zsonglőrök, artisták és légtornász is. A gyerekek nagy örömére állatok is színpadra lépnek. Mi ezúttal papagájokat láthattunk, de nemcsak ez a szám volt érdekes, kicsik és nagyok egyaránt lenyűgözve figyelték a mintegy órányi előadás egészét is.

A tízóraira kapott banán mellé linzert és pozsonyi kiflit is válthattunk ki a szervezőktől kapott ajándékként.

Zöldségkrémleves, sertéspaprikás ebédünk után lesétáltunk a Balaton partra, ahol megcsodálhattuk az őszi-téli színekben pompázó strandot, majd elkészítettük megszokott tóparti csoportképünket is.

Délután elsőként játékos  „Karácsonyi Futamon” vehettünk részt a játéktérré alakított Sportcsarnokban. A sportos, tréfás, izgalmas játékok során a csoportok összemérhették ügyességüket, és a játékot követően a csapatok ajándékban részesültek. A jó hangulatról műsorvezető gondoskodott. Minden jelentkező, résztvevő csoport egy csapatot alkotott, amelyből aktívan 8 fő táborozó (4 lány, 4 fiú) vett részt a vetélkedőn, de volt a játékosok cseréjére is lehetőség a vetélkedő során, így mindenki szerepelhetett, aki akart. 10 csapatból végül az 5. helyet szereztük meg, ez szép eredmény!

 

 

 

Vacsorára fasírtgolyócskákat kaptunk burgonyapürével, desszertnek brownie-t. Zárásként először Veréb Tamás adott koncertet, majd diszkóval végződött ez az igazán tartalmas nap.

Búcsúzóul egy édességcsomagot is kapott mindenki a szervezőktől, juthat belőle akár az egész családnak 🍬🍭🍫.

A szálláson még összepakoltuk a bőröndöket, hiszen holnap (vagyis ma) korán kelünk, a 8.29-es vonattal már indulunk Székesfehérvárra, majd onnan Sárbogárdra.

 

További képek a Zánkarácsony 2024 galériában!

 

 

 

Az ottalvós Erzsébet táborok közül második alkalommal pályáztuk meg az adventi-karácsonyi időszakot. Mivel sikerrel jártunk, 24 diákunk kapta meg jutalomként a lehetőséget, hogy táborozhasson, Bodokiné Szakács Beáta és Kiss Attila kísérő tanárok felügyelete mellett.

A vonatozást követően a megszokott módon regisztráltunk, elfoglaltuk szállásunkat az advent színére emlékeztető lila házban, elfogyasztottuk csontlevesből és rántott csirkemellből, valamint rizibiziből álló ebédünket, s a sárga programok ütemterve alapján délután elsőként korcsolyázhattunk a 100 fő részére kialakított jégpályán, ahol bizony sokan a nemesebbik felükre huppantak. Őket vigasztalja az a tudat, hogy aki az esést nem vállalja, korcsolyázni sem tud megtanulni, illetve hason és oldalra fordulva is remekül lehet aludni. smile

 

 

Majd lézerharcban vezethette le energiáit a társaság, ahol a piros csapat nagy küzdelemben legyőzte a kékeket. A főtéren megnéztük a karácsonyi díszekben pompázó fenyőfát és kisvonatokat, a betlehemi jászolt, s a hűvösödő idő ellen pedig forró őszibarackos-citromos teával védekeztünk. Megnéztük a bolt kínálatát, beültünk egy kicsit a karácsonyi filmeket vetítő moziterembe is.

Sötétedés után részt vettünk természetesen a közös adventi gyertyagyújtáson is, ezt követően mehettünk vacsorázni (bolognai spagetti kókuszkockával, majd a Fricska együttes műsora következett a nap végére, akik először a világrekordokat felállító gyorsaságú tánctudásukat mutatták be a színpadon, utána egy táncházzal zárták a produkciót, aktívan bevonva a gyerekeket is.

 

 

További képek a Zánkarácsony 2024 galériában!

"S azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennünk lévő rosszat.
- Ez a karácsony igazi meséje - fejezte be nagyapánk ott a kandalló mellett azon a régi-régi karácsonyestén -, én pedig azért mondtam el nektek, gyerekek, hogy megjegyezzétek jól, és emlékezzetek reá. Mert ez a mi emberi világunk újra építeni kezdi a Bábel tornyát, melyben egyik ember nem értheti meg a másikat, jelszavakból, hamisságokból, elfogultságokból és előítéletekből, s jönni fog hamarosan az irigység is, a rosszindulat, meg a gonoszság, melyek miatt az Úristen újra pusztulásra ítéli majd az embert. Tolvajlás és gyilkosság fog uralkodni a földön, s ha a nyomorúság és a nagy sötétség rátok szakad majd, akarom, hogy emlékezzetek: csak a szívetekben égő gyertya menthet meg egyedül a pusztulástól."

 

 

Felsőseink Wass Albert ma is időtálló Karácsonyi meséjének felolvasásával, alsósaink pedig az Adventi hírnök énekkel és verses köszöntőkkel készültek a mai települési adventi gyertyagyújtásra, a második gyertya meggyújtása előtt ugyanis iskolánk vállalta a gyertyagyújtás előtti kis műsor megtartását. Adventi koszorúinkon immár két gyertya fénye igyekszik eloszlatni a sötétséget, s a Megváltó eljövetelére készülve adjunk teret szívünkben is a jóság fényének!

Már hetekkel korábban elkezdtek a gyermekek készülődni, verset, dalt tanulni, termet dekorálni, fenyőt díszíteni, hogy mire megérkezik a Mikulás bácsi minden és mindenki ünnepi hangulatba bújjon.
Elérkezett december 6-a, a várva-várt nap, amikor is Szent Miklós püspök napját ünnepeljük. Megemlékeztünk a jóságos szentünk cselekedeteiről, jó szívéről.  🎅
9 órakor a gyermekek már a tornaszobában várták a nagyszakállú érkezését. Megszeppenve, énekszóval fogadták a jó öreg Mikulás bácsit. A piros ruhás jótevőnk helyet foglalt és meghallgatta a tanultakat. Dicsérte a gyermekek bátorságát, hangját, verselését. Mindig kihangsúlyozom, hogy mi vegyes életkorú óvodai csoport vagyunk, vannak fiatalabbak és idősebb gyermekek is, de ezen az alkalmon minden gyermek egyformán ügyesen mutatta meg, hogy mit is tanult. Bátran léptek oda a Mikulás bácsihoz és fogadták el a csomagot, a varázsszavakat használva. A Mikulás minden gyermeket ismert és mondott is róluk egy kis jellemzőt, vagy akár kért tőlük egy kis szívességet is, például, hogy néha kicsit jobban figyeljenek az óvó nénikre, vagy otthon segítsenek anyának-apának és ehhez hasonlókat. Mielőtt útra kelt volna a Mikulás, egy kis süteménnyel, és tejjel kínáltuk, hogy erőt gyűjtsön az útra, hogy minden gyermekhez odaérjen még időben.🛷
Ekkor meglepődve tapasztaltuk, hogy bizony az óvodások nemcsak kis csomagokat kaptak, hanem egy hatalmas meglepetés csomagot is, egy adakozó jótevőtől. A gyermekek kíváncsian szemlélték a csomagot, melyet a Mikulás-ünnepségünk után közösen bontottunk ki. A csomag tartalma babaszobai székeket, játék zöldségeket, autókat, filctollkészletet és még sok más értékes holmit rejtett a gyermekek nagy örömére. Az ajándék kicsomagolása után vettük csak észre, hogy el volt bújva egy kis iromány is a csomagolás alatt, melyen ez szerepelt: "Boldog Mikulást! Szeretettel: Nagy család" Ezúton is köszönjük a csodás meglepetést!🧚‍♀️
 
Köszönjük szépen Husvéth Imre polgármester fontos, piros ruhás szerepét, a december 6-i délelőtt folyamán!🎅
Köszönjük szépen a Family Diner Kft-nek a felajánlott mikuláscsomagokat!🍭🍫🍬
Köszönjük szépen a Piros családnak a felajánlott fenyőfát!🎄🌲
Köszönjük szépen a Nagy családnak a mikulásos meglepetést!🎁🎉
 
Turzainé Gazsó Kata
 
További képek az Óvodai Mikulás galériában!
 

Szent Miklós ünnepét természetesen egyházmegyénk róla elnevezett intézménye, a nagykarácsonyi Szent Miklós Általános Iskola is megtartotta, mégpedig egy komplex műveltségi és sportvetélkedő keretében. A versenyre 3. és 4. osztályos tanulók jelentkezését várták, 5 fős csapatokkal. Mivel hozzánk ők a legközelebbi egyházmegyei iskola, nem is volt kérdés, hogy ott a helyünk, ahogy ők is mindig meglátogattak bennünket a népmese napján.

A szervezők előzetesen egy újrafelhasznált anyagokból készített alkotást kértek az akadályverseny formájában lebonyolított vetélkedőre. Elméleti segédanyagot is kaptunk, amelynek két fő témaköre a Mikulás-hagyományok, valamint a tudatos környezetvédelem volt.

Iskolánkat a 3. évfolyamból  Molnár Liza és Paizs Letisa Mendi, a 4. osztályból Fekete Emma, Lakatos Zselyke Lili és Turzai Zétény István,. Tanulóink Bodokiné Szakács Beáta és Kocsisné Madarasi Mónika tanítónénik felkészítése mellett szorgalmasan készültek.

Rajtunk kívül még Ráckevéről, Pázmándról, Lajoskomáromból, Sárszentágotáról, Mórról neveztek csapatok a házigazdák mellett, végül 8 csapat töltötte együtt a mai délutánt.

Megérkezésünket követően két barátságos manó, Jázmin és Máté fogadott bennünket (hasonlóan a Népmese Napjához, itt is segítettek be diákok a tanáraiknak a lebonyolításban), akik a verseny során kalauzolták a csapatot, majd utána is mellettük maradtak. Az elméleti és ügyességi feladatok mellett sorversenyeken is összemérhették tudásukat a gyerekek.

 

 

Éhes sem maradt senki, szendvics, sütemény, gyümölcslé és tea is bőségesen jutott a gyerekeknek és kísérőiknek egyaránt.

Az eredményhirdetésnél idén nem kerültek versenyzőink dobogóra, de igazi csapatként dolgoztak, igyekeztek egymást mindig segíteni. Az elméleti feladatokat hibátlanul megoldották, s a sorversenyek közül is sikerült kettőt megnyerni. S amikor kellett, még dalra is fakadtak:

 

 

Teljesítményükre büszkék vagyunk, megérdemlik az elismerést!

Köszönjük a szíves fogadtatást a nagykarácsonyi iskolának, valamint manóink kedvességét. Jövőre ismét eljövünk!

 

További képek a Mikulás próba galériában!

Myrai Szent Miklós püspök névünnepén ismét eljött körünkbe a róla elnevezett jó öreg nagyszakállú Mikulás. 8. osztályosaink örömmel vállalták a közreműködétt, így házon belül meg tudtuk tartani bensőséges kis rendezvényünket. Az 1-3. osztályosok kedves kis műsorral adtak elő a tornateremben az iskola tanulóinak:

 

 

A közös rendezvény után Mikulás bácsi és kísérői végiglátogatták az osztályokat és senkiről sem feledkeztek meg: a csomag mellé mindenki meghallgathatta a számára írt jó tanácsokat, dicséretet. Mivel mindenki megígérte, hogy ilyen jó lesz továbbra is, mint eddig, illetve aki rosszalkodott idén, a jövő évre megjavul, senkit nem vittek magukkal a krampuszok, sőt még közös osztályképekre is szívesen odaálltak a gyerekekkel.
Köszönjük a szép csomagokat menzaszolgáltatónknak, a Family Diner Kft.-nek, nagyon örültek a tartalmas ajándéknak a gyerekek. A cég a felnőttekről sem feledkezett meg, figyelmességük a tanároknak és dolgozóknak is nagyon jólesett!

2-4. osztályosaink a szokásos év végi karácsonyi csomagcserét is ma bonyolították le, a galéria végén az ő csomagcserés képeik is láthatók.

 

További képek az Iskolai Mikulás galériában!

Csengetési rend

1. óra:           8 – 8.45

2. óra:           9 – 9.45

3. óra:         10 – 10.45

4. óra:         11 – 11.45

5. óra:         12 – 12.45

6. óra:         13 – 13.45

7. óra:         14 – 14.45

Kapcsolat

 7012 Alsószentiván, Béke u. 112.

 info@fatimai.hu

  +36-25/504-710

  www.fatimai.hu

©2021 Fatimai Boldogasszony Általános Iskola

Az oldal sütiket használ a tökéletesebb felhasználói élmények érdekében. Részletekért nézze meg az adatvédelmi nyilatkozatunkat. További részletek.